Segítség

Sophie ! 

Minden rendben !

Mosolyogj !

 

 

Ennyi állt a levélben ,amit másnap kaptam,semmi több. Nem tudtam mást tenni ,csak bízni.  Bízni abban ,hogy igaza van. Este mikor lefeküdtem nem írtam levelet.Egyszer csak az éjszaka közepén felébredtem ,majd nem sikítottam amik megláttam egy fekete alakot aki az ablakomon mászik be.

Nagyon megijedtem ,úgy éreztem legszívesebben elfutnék,de nem tudok nincs lábam ,hogy tegyem. A gondolat hatására könnyek gyűltek a szemembe. Az idegen érzékelhette ezt mert elindult felém. Majd kitapogatta a kezével az ágy szélét .Én csak lélegzet visszafojtva figyeltem. Majd leült és megszólalt:

- Tündérke ,megijedtél ? Csak én vagyok Le..-nem tudta befejezni már az első szó után tudtam ,hogy ő az. A karjaiba vettettem magam és sírni kezdtem. Szerintem két okból is nagyon megijedt ,mert hirtelen a sötétbe megöleltem ,és ,hogy sírtam.

- Ne sírj ! Ennyire megijesztettelek?- éreztem ahogy erősen magához ölel,az egyik kezével óvatosan kitapogatta a villany kapcsoló helyét és a kis komódi lámpám hirtelen kevés ,de elegendő fénnyel árasztotta el a szobát, amitől a falak is sárgának tűntek. Picit eltolt magától és a két kezébe fogta az arcom. Letörölte az ujjaival a könnyeimet. Most már tisztán láttuk egymás arcát ,láttam rajta ,hogy valami nagyon nyomasztja .

- Sophie én..én sajnálom nem szabadott volna el rohannom, megtudsz nekem bocsátani? - láttam hogy nagyon fél a válaszomtól ,de nem értettem miért, nem ő hibázott hanem ÉN.

- Leó,minden az én hibám ... bocsáss meg ,hogy megütöttetek én nem akartam, megbocsátasz nekem?

- Sophie.... -újra magához ölelt tudtam ,hogy Whitenak igaza van .Minden rendbe jött.

-Leó te nagyon fontos vagy számomra nagyon féltem attól ,hogy  örökre elveszítelek.

- Nekem is fontos vagy...-sokat beszélgettünk.- Muszáj mennem hajnali 3 van.-állt föl.

- Maradj itt kérlek.-fogtam meg a kezét.

-Jó ,de csak amíg elalszol.

 

Ezt mondta ,de mikor a nővér reggel hozta a reggelit ő még ott volt velem . Így kézen fogva aludtunk...