Ígéret

         Nem hitte ,hogy tényleg ő az ,de  a szemei nem hazudtak....

 

 

Az öccse vagyok. A mondatot újra és újra végig pörgettem a fejembe.Nem tudtam mit mondjak. Megjelent előttem az Ő arca. Könnyek gyűltek hirtelen az emlék hatására a szemembe. Láttam ,hogy a velem szemben lévő fiú megijed.

-Jól vagy?Fáj valamid?- a hangja is hasonlított az övéhez . Újabb emlékek és újabb könnycseppek.

- A szívem.- kezemet a fájó ponthoz szoritottam ,mintha ez bármin is segíthetne.

- Tudom ,hogy mit...- tudom mit akart mondani "Tudom mit érzel". 

- Kérlek.. ne ..mondj ..semmit ..a ..hangod..olyan ,mint..az Ővé.- a sírás miatt  szakadozva beszéltem.

- Sajnálom.- az ő szemébe is megjelent néhány könnycsepp ,ahogy a sírra nézett.- De ne sírj ő se akarná.-oda jött hozzám és átölelt ,a gesztusa anyirra jól esett ,olyan rég nem ölelt meg senki ,újabb könnyek gyűltek a szemembe. Miután megnyugodtam,imádkoztam a sírnál. Utánna mindketten elindultunk ,és beszélgettünk. Chris elmesélte ,hogy milyen volt mikor kiskorába a bátyjával játszottak és ,hogy mennyit áradozott rólam a bátyja. A könnyek újra megrohamoztak ,de próbálta visszafogni őket,de az utoló mondatánál elszakadt bennem a cérna:

-Ő tényleg nagyon szeretet téged,szerelmes volt beléd.- lerogytam a köves útra. Kezzemmel takartam el a szemem . Chris rögtön mellettem termett és kedves szavakat suttogot a fülembe ,újra biztonságot rejtő karjaiba találtam magam.

-Sophie! Megígértem a bátyámnak ,hogy megvédelek és boldoggá teszlek.- nem értettem mire gondol,de nem érdekelt csak sírtam.Majd felemelte a kezével az arcom és adott egy csókot a homlokomra.Olyan hirtelen ért ,hogy egy percre a sírás is abba maradt. Ujjaival letörölte a könnyeim által végig szántott arcom.

- Sophie ígérem megvédelek!

 

                                               Akkor kezdődőtt minden .......

Végzetes találkozás

 Az Ő halála után nem érdekelt,senki és semmi....

 

 

Abban az időben nem találtam a helyem,színte szellem voltam.Belül bezárkoztam és eltávolódtam ,jobban mondva eltaszítottam  mindenkit magam körül. volt mikor még az iskolát is elkerültem és csak lézengtem céltalanul a városban ,de végiül minding a sírjánál kötöttem ki. hosszas órákat töltöttem el itt. Egy ideig a könyvár közelébe se mentem,úgy gondoltam biztos csak rá fog emlékeztetni.akkár hányszor a sírjánál voltam úgy éreztem ,hogy valaki figyel. Egyik ilyen alkalommal úgy tettem mindha elmennék ,de igazából csak elbújtam. Egy velem egy idős fiút láttam előjönni egy fa mögül. Óvatosan körül nézet ,hogy tiszta-e a levegő. Majd elindult , ahoz a helyhez ahol pár perce még én voltam. Láttam a száján ,hogy mond valamit ,de túl meszze voltam ,hogy halljam,ezért közelebb mentem ,de észre vett.Ugyan olyan szemei voltak ,mint Neki. Egy óvatos mosolyra húzta a száját,bár a tekintetéből leolvastam ,hogy meglepődőtt.

-Úgy látszik lebuktam.

- Te...- dadogtam,nem ismertem még is tudtam ki ő. A szemei mindent elárultak és a tekintetéből is úgyanaz a nyugalom áradt , mint az Ővéből.

- Igen, az Ő öccse vagyok. - abba a percbe megállt az idő számomra. 

 

                                   Akkor még nem tudtam ,hogy ez a találkozás

                       nem ért ennyivel véget......



Az első kapocs

Akkor úgy éreztem ,az a könyv a legynagyobb kincsem:

 

A könnyeim csak úgy záporoztak,végig szántva az arcomat. Hálás voltam azért a csöndért amit a polcokon roskadozó könyvek nyújtottak. annyira egyedül éreztem akkor magam,ami meg is ijesztett és meg is nyugtatott egyben. A térdeimet fel húztam és a kezeimmel átkaroltam ,míg a hátam egy könyves polcnak támasztottam. A fájdalom es az emlékek rohamokban tört rám szinte éreztem ahogy elszorul a szívem. Arra eszméltem föl,hogy egy lágy; meleg hang megszólít:

-Ne sírj, ezen a világon minden okkal történik. Különben is  sokkal aranyosabb vagy ha mosolyogsz!- most előszőr mondta valaki ,hogy aranyos vagyok.Lassan felnéztem és egy idősebb fiút pillantottam meg a könnyeim mögül. Akkár mennyire is tudtam ,hogy elég árulkodó az arcom,nyitott könyv voltam,ez újabb könnyeket csalt a szemembe.Ő csak legugolt hozzám. Az arca eggyütt érzést fejezett ki.Nem tudom miért,de mérhetetlen  nyugalmat éreztem magamban ahogy barna szemeit rám emelte....

Ezután még sokszor találkoztunk a könyvtárban, szerettem ahogy a könyvekről beszélt minden perc amit a közelébe töltöttem olyan jó volt és ,csak élveztem.Majd egyik nap már nem volt ott ,én csk vártam rá ,de nem jött. Nem sokkal később megtudtam ,hogy elütötték és... és meghalt. Akkor úgy éreztem a szívem szilánkokra tört és ,hogy semmi értelme élnem. Mikor meghalt egy a könyv volt nála ,a szülei nekem adták. Egy levél volt elrejtve a lapok között. Ebből kiderült ,hogy a könyvet nekem szánta és,hogy mennyire szeret. Akkor mikor végig olvastam az írását könnyekel áztettam el a levelet ,ujjaimat jó szorosan rákulcsoltam a könyvre, és csak sírtam, mint akkor mikor előszzőr találkoztunk.......

 

   Az otta semmi sem olyan, de érzem,hogy velem van.....



Múlt

Bárcsak minden olyan lenne mind akkor:

Hallom ahogy a szívem dobog, és Ő ott áll velem szembe ,nem látom az arcát tisztán ,csak azt ,hogy mosolyog. Megfogja a kezem és magához húz, a karjai mind a bilincs kapcsolódnak a derekamra. Majd lehajtja a fejét és ....
Fájdalom nyílal a fejembe. Minden kitisztul előttem ,sajnos ,a tanár nő arcáról semmi jót nem olvasok le,önkéntelenül is a fájó ponthoz kapok.Ha jól gondolom fejbe kolintott amiért képes voltam elaludni az óráján. Pár perc múlva be is igazolódik a sejtelmem. Miután leszid mindenki előtt,elégedett mosollyal visszamegy a táblához és folytatja az órát,de a szeme sarkából látom ,hogy figyel. Egy halk sóhajjal nyugtázom ,hogy csak álom volt. A pad társam aki egyben a gyerekkori legjobb barátom Benji finoman,olyan barátian oldalba lök.
- Ejnye kisasszony ,hogy volt képes elaludni az én órámon ,nem érzi a számok csodálatos világát.- utánnozza a tanár nő magas vinnyogó hangját ,mire kénytelen vagyok elnevetni magam.A tanár nő aki amúgy az iskola nem éppen közkedvelt tanárai közt van számon tartva a padunkhoz sétál vagy jobban mondva rohamos léptekkel közeleg megáll előttünk és szigorú tekintetével újra végig mér.
- Megtudhatnám mi volt ilyen vicces? Kérem kisasszony osztja meg velünk is?- természetesen leszegem az állam és megbánást próbálok kifejezni.
-Elnézést kérek.
- Nincs el nézve semmi, ma a hetes helyet ön végzi a feladatokat.
- Igen is.- a szemem sarkából észre veszem ,hogy Benji a kezével próbálja eltakarni mosolyát , de rázkódó vállai alapján inkább nevet. Megvárom míg a boszorkány hallás távolságon kívülre kerül és nemes egyszerűséggel belerúgok a pad társam lábába, aki ennek hatására érdekes hangot ad ki.
A nevetés és a fájdalmas kiáltás közti hang olyan ,mint igen, olyan ,mint mikor a szamár iázik.
A hárpia újra az asztalunknál terem.
-Benjamin! -vijjogja.- Úgy látszik Sophiával együtt itt marad. Talán megtanulják ,hogy ne zavarják az órát. -ezután rögtön, megszólal a csengő. A tanár nő kiviharzik a teremből. Benji pedig dühös arcot vág ,nagy levegőt vesz és benn tartja a szájába így úgy néz ki ,mint valami hörcsög. Természetesen elnevetem magam mire ő is.

                                                     Igen bárcsak minden nap újra ilyen lenne....

Prológus

           Minden egy levéllel kezdődött......

 

Egy szerelmes könyv mely mindennek a kulcsa ,melyben a fő szereplő névtelenül leveleket ír a lánynak akit szeret...

 

          Egy lány aki ennek a könyvnek a rabja....

 

 

       És nem utolsó sorban 4 fiú.....