Emlékek és pillanatok

Az a nap egyikünk számára sem volt könnyű.

 

 

Chriss aznap korán benn volt a kórházba. Én akkor még aludtam ,de nem álmodtam semmit,nem tudom hogy ez jó-e vagy rosz.Mikor kinyitottam a szemem ,az ő kék szempárjával találkozott, a félhomályban csak úgy ragyogott ,bár valami szomorúságot is láttam benne.Nagyon közel volt hozzám csak 10 cm lehetet köztünk.

A kezeit a vállaim mellé rakta a térdei pedig a lábaim  mellett voltak.Megijedtem ,de a  szemei miatt egy hang sem jött ki a torkomon.

Ő csak elmosolyodott és mégközelebb húzodott. Gyorsan elforditottam a tekintetem.

Chriss pedig csak egy puszit nyomott az arcomra.

- Örülök ,hogy felébredtél.-mosolygott rám,én viszont lányos zavaromban elpirultam ahogy felidéztem a pár perce történt pillanatokat,ezt ő is észre vette. - Ó nem is tudtam ,hogy ilyen hatással vagyok rád.- mosolygott.

Ezután kiment a szobából és megvárta hogy felöltözzek,majd behívtam.Lassan ,komotosan besétált és végig mért, majd elismerően bólintott.Nem várta meg míg 9 óra lesz leszaladt az előírt reggelimért és fölhozta nekem.Hiába mondtam ,hogy nem vagyok éhes ,azt mondta ,hogy muszály ennem.2 falatnál több nem ment le a torkomon és tudom ,hogy valamilyen szinten Chriss tudta az okát. Reggeli után beleültetett a tolókocsiba.Elindultunk.Chriss egész út alatt szóval tartott így nem tudtam elszomorodni azoktól a gondolatoktól és emlékektől amik eszembe jutottak. A temető ismerős talán túl ismerős sorai között haladtunk.Már a bejáratnál elhallgattunk. Mikor oda értünk a sírhoz és végig olvastam a feliratot ,emléke száza rohamozott meg.Természetesen rögtön sírni kezdtem.Chriss leguggolt elém és letörölte őket.

-Shopie ,ne sírj ő se akarná. - a hangja remeget és tudtam ,hogy egyedül az én jelenlétem miatt tartja vissza az érzelmeit. Kitártam a karom és megöleltem.Éreztem ahogy rázkodik a válla és sír. Egyik kezemmel öleltem a másikkal pedig lassan nyugtatoan simogattam a fejét. Ahogy a szemem újra a sírra tévedt ,újra elérzékenyültem és újabb könycseppeket hullatam. Chriss elhúzodott és egyik kezével megfogta az én kezemet másikkal pedig végig simitotta az arcom majd a tenyerébe fogta  és közel hajolt hozzám. Az ajkaink összeértek.Megcsókolt. Akkor abban a percben nem jelentett semmit ,hogy ez az első. Csak hagytam hogy a fájdalom utat törjön magának. Könnycseppek hullottak az arcomra és keveredtek az enyéimmel. Elakartam húzodni ,de Chriss karja erősebben tartotta a derekam.Az ajkai is lágyan de mégis durván érintették az enyéimet.

 

 

  Ott álltunk a  temetőbe ,össze kulcsolt kezekkel és könnyeket hullajtva.....



Sziasztok! (Nem rész)

Mint azt látthatátok az utobbi 2 hétbe nem írtam ennek 2 oka is van. Az eggyik most egy kis írói szabadságot veszek ki. Nem tudom mikor hozom a következő részt. Úgy gondolom valamikor jövő hét vége felé vag utolsó nyári szüneti héten ha még ekkor se történne meg akkor szeptemberben.
A másidok ok fontolora vettem egy új blog megnyitását arra lennék kíváncsi nektek ,hogy tetszik az ötlet nem ígérek semmit ,de kíváncsi vagyok arra mit gondoltok erről.

White Caffe :)

Látogató

Egyszer csak kopogtakat ajtón..

 

 

 

Halkan jeleztem az illetőnek ,hogy bejöhet. Az nyíló ajtóra szegeztem a pillantásom. Az ajtóba Chriss állt mellete Benji.

-Szia Sophie Nézd kivel futottam össze a kórházba menet.- Ben közelebb jött hozzám és leült az ágyam széllére.

-Szia Sophie.- mondta alig hallhatóan és még mindig az ajtóban ácsorgott.

- Szia Chriss.- rámosolygtam ,abban a percben nem tudtam rá haragudni csak örültem annak ,hogy megint itt van.

- Sophie én   annyira sajnálom elkapot a hév és  ...sajnálom.-  láttam rajta ,hogy tényleg nagyon bánja a dolgot és neke csak az számitott ,hogy ő újra itt van.

- Chriss... te idióta...annyira hiányoztál..-mondtam a könnyeimmel küzködve. - Gyere már ide-tártam szét a karom. Chriss Benjire nézett mindha csak engedélyre várna ő pedig biccentett. Chriss olyan erősen ölelt magához ,de én is őt. - Soha többet ne hagyj itt.- suttogtam.

-Nem foglak ezt megígérem.Viszont Sophie beszélnünk kell négyszemközt.- elengedet. Legjobb barátomra pillantottam.

-Itt leszek az ajtó elött ha kellek csak szólj. -felállt az ágyszéléről és kiment halkan becsukta maga mögött az ajtót.

Mindketten utánna néztünk. Majd visszafordult hozzám.

- Sophie! -annyira komoly volt hogy ez megijesztet.

- Baj van?

- Nem ,de nem hiszem ,hogy nagyon örülni fogsz neki. Róla lenne szó. -ennyit kellet mondania és rögtön megértettem miért olyan komor. Nem szóltam semmit ,ez a téma az amelyiknél csak hallgatni tudok mert ha beszélek előjönnek azok az emlékek,és én ezt nem akarom csak arra emlékeztet ,hogy bármikor elveszithetek bárkit. Ugyanakkor azok az emlékek nagyon kedvesek a számomra.

- 2 hét múlva lesz az évfordulója annak ,hogy elment. Azt szeretném ha azon a napon együtt lennél vellem ,mert se neked se nekem nem lesz könnyű és talán így egymást tudnánk támogatni. - Sophie nekem ez nagyon fontos lenne. Kérlek!

- Chriss ugye nem gondoltad azt ,hogy nemet mondok. Nekem is sokat jelentene ha mellettem lennél.

Nagyon hiányzik...-elsírtam magam ,elsősorban mert eszembe jutott egy régi emlék másodsorban mert annyi minden történt ami felzaklatott és magamban tartottam .

Chriss magához húzott. Annyira közel voltam hozzá ,hogy éreztem a samponja illatát. Ebben a percben Benji kivágta az ajtót és berontott a szobába. Előszzör meglepődtem aztán elkezdtem nevetni azon ahogy felidéztem magamban ezt a jelenetet és Benji értetlen arc kifejezése sem segített a helyzeten.

 

 

Ez után Benji és Chriss is elmoslyodott végül ők is velem együtt nevettek...

Álom

Nagyon fájt amikor Benji azt mondta amit Prince kért tőle...

 

 

A könyvtárban voltunk. Neki dőlt annak az asztalnak aminél mindig is beszélgettünk. Rám nézet ,a szemei nyugalommal áraztottak el. Elmosolyodott csak Ő tudott így nézni rám. Barna szemei annyira őszinték voltak ,hogy sohasem tudtam hazudni nekik. Mindig úgy éreztem átlát rajtam.A szavak mindig is anélkül hagyták el a számat ,hogy átgondoltam volna ,ez az Ő hibája volt Soha senkinek nem panaszkodtam neki még is kiöntöttem a szívem. Ő más volt,mint bárki akivel találkoztam eddig.

- Értem.Sophie nyugodj meg ,nem tettél semmi rosszat. - azok a szavak azért voltak nyugtatoak mert Ő mondta. - Megfognak oldodni a dolgok ,bízz bennem. Én itt vagyok és mindig itt leszek. Tudod jól ,hogy hozzám bármikor fordulhatsz.

- Tudom ,de annyira nehéz. Nem tudom hogy Prince mért  hagyott itt és Chrissért és Leóért is nagyon aggódom.

-Sophie az a három fiú szeret téged visszajönnek nyugodj meg.Bízz bennük.

-De félek, mi lesz ,hogyha nem...folyton ezen gondolkodok .- ekkor közelebb lépett hozzám és átölelt. - Mi lesz ha nekük is bajuk esik, azt nem élném túl.

-Sophia.- Ő volt az eggyetlen ember aki valaha is Sophianak hívott.Ilyenkor mindig különlegesnek éreztem magam és megnyugodtam az  Ő közelségétől. - Minden rendben lesz. - fölemelte a kezével az álamnál fogva az arcomat így kénytelen voltam a szemébe nézni. Közelebb hajolt hozzám én becsuktam a szemem és ekkor...

 

Felültem az ágyban.Ez csak egy álom volt ,csak egy álom.Néhány könnycsepp szäntotta végig az arcom

Titkok

Ekkor még nem sejtettem semmit...

 

Vékony hang volt. Hátra fordultam.Tőlem  kb. 3  méterrel egy lány állt. Szőkés göndör fürtjei az álla alatt végződtek. Kedvesen ,de tartózkodóan mosolygott és minden bizonnyal a válaszunkra várt. A vonásai emlékeztettek egy hercegnőjére, olyan egyenes tartása volt  még is látszott a szemében a komolyság ugyanakkor a szája körül csoportosulo apró nevető ráncok a vidám természetre utaltak. Kicsit baba szerű volt az a fajta lány aki után megfordulnak az utcán.Kérdően a fiúkra néztem. Benji arcáról ugyanazt az értetlenséget olvastam le mikor rá néztem megrázta a fejét jelezve ,hogy fogalma sincs a jövevényről. inkább tovább vezettem a tekintetem . Prince mozdulatlanul meredt a lányra. Mikor észre vette ,hogy ketten nézzük felpattant megragadta a lány kezét és elrángatta a közelünkből. Mikor már elég messze voltak láttam ,hogy ingerülten beszél a lánnyal. Benjivel egymásra néztünk.
-Úgy tűnik ismerik egymást.-szólalt meg végül ő, én csak bólintottam és figyeltem a távolba beszélgető párost.
- Nagyon szép lány.-jegyeztem meg halkan mivel láttam ,hogy Benji hosszasan nézi a lányt.
- Igen az...-nem figyelt rám ,és ez nem annyira tetszett,vágtam egy grimaszt mire gyerekkori barátom visszakapta a tekintetét.- Soph, ne már...-nem reagáltam semmit inkább hátat fordítottam neki. Hallottam ahogy feláll és leül mellém.
-Soph az a lány tényleg szép ,de nekem mindig te leszel a legszebb. - ekkor felé fordultam ,ebben a pillanatban adott egy puszit az arcomra, ami picit meglepett ,de ránéztem nem tudtam rá haragudni  én is adtam egyet az arcára amitől szélesen elmosolyodott. Picit közelebb húzódott hozzám ,nagyon kicsi távolság volt az arcunk között, ekkor Benji még közelebb jött ,majdnem összeért a szánk,de hirtelen elkaptam a fejem. Nem, ő a legjobb barátom gyerekkorom óta aki mindig mellettem volt megvédet ,nem tehetünk ilyet. Ahogy lassan felfogtam ,hogy majdnem olyat tettünk amit nem kellett volna könnyek gyűltek a szemembe. Az ő arca először meglepet majd aggódó lett. Átkarolta a vállam magához húzott.
-Soph sajnálom ,nem tudom mi ütőt belém. Ígérem többet nem fordul elő. Kérlek ne sírj. Soph.- hallottam a hangjából érződő aggodalmat és ahogy kimondta a nevem még több könny gyűlt a szemembe. Egyedül ő hívott Sophnak és csak ő tudta ilyen lágyan kimondani a nevem. Mindig is biztonságban éreztem magam attól ,hogy mellettem volt. Bármi történt mindig kiállt értem és megvigasztalt. És most mi majdnem.... Közelebb húzódtam hozzá és éreztem ahogy erősebben tart.
Nem tudom meddig lehettünk így mert elaludtam. Mikor felébredtem  hangokat hallottam halkan beszéltek és titokzatosan úgy gondoltam inkább csukva hagyom a szemem pár perc múlva tisztán értettem mindent amit mondtak.
- Így már értem , ezek szerint elmész?- Benji volt az.
- Igen ,most szükség van rám ,muszáj elmennem. - Prince mindig nyugodt hangja ,most tele volt érzelmekkel.
- És mit mondjak Sophienak? Nem hiszem ,hogy csak úgy elfogadná ,hogy eltűnsz. Ahogy ismerem aggódna érted és megint az történne.
- Az lesz a legjobb ha nem tud semmiről ,mond azt neki ,hogy a nagyapám halálos beteg és hozzá utazok. Ami részben igaz is. Nem tudom mikor térek vissza ,de kérlek vigyáz rá. Itt van az a telefon szám amin elérsz ,minden héten felhívlak ,hogy megtudjam ,hogy hogy van.
-Rendben van. Nem mondok neki semmit és vigyázz magadra.
Mikor kinyitottam a szemem Prince akkor szállt be egy helikopterbe azzal a lánnyal.

 

Minden olyan zavaros volt...

 

Kedves Olvasóim!

Sziasztok!

Nem szoktam ilyen levelet írni ,de azért ,hogy megtudjam mennyire népszerű a történetem arra kérnélek titeket ,hogy ehez a bejegyzéshez írjatok egy kommentet mindegy miről szól az csak olvasó számlálás miatt. Azért lenne számomra ez fontos ,hogy adjon nekem egy plusz löketet.

Előre is köszönöm!
White Caffe

Piknik

Féltem ,hogy esetleg minden balul sül el....

 

Egy héttel az után ,hogy Benji felvetette az ötletet,mind a hárman elindultunk valahova. A fiúk azt mondták meglepetésnek szánják ezért, legkisebb utalást sem adtak ,hogy legalább találgatni tudjak.

Az orvos engedélyezte ezt a kis kirándulást ,sőt örült neki ,azt mondta ez jót tesz az egészségemnek.

" Vajon hova visznek?" egész úton ezen a kérdésen gondolkodtam, főleg ,hogy Prince az utazás kezdete előtt bekötötte a szemem egy fekete kendővel.

- Prince, én így félek! -jelentettem ki. Ekkor megfogta a kezem ,ez viszonylag nyugtatóan hatott rám.

- Sophie ,itt vagyok és Benjamin is.- muszáj volt mosolyognom azon ,hogy Prince ennyi idő után sem akarja Benjit a becenevén szólítani. Talán egy kicsit zárkózott fiú ,de ha az ember megismeri ,rögtön megszereti.Egész úton fogta a kezem és nem engedte el,Benji pedig a volán mögül arról mesélt amikor kiskorunkban utoljára piknikeztünk. Nem tudom mennyi időt tölthettünk az autóban ,de a kíváncsiságom miatt hosszú időnek tünt. Egyszer csak megállt az autó és mind a hárman kiszálltunk.Benji tolt egy darabig majd levette a szememről a szemkötöt. Tátva maradt a szám. Egy gyönyörű tónál voltunk. A víz égszínkék kristály tiszta vizű volt , az egész olyan mese szerű volt. Hamarosan észre vettem egy plédet a tópartján  , a közepén egy piknik kosárral.

-Tetszik?- kérdezte Benji .Éreztem és hallottam a hangján ,hogy izgul.Óriási mosollyal az arcomon válaszoltam:

-Nagyon ,olyan szép.Köszönöm fiúk,nem is tudom ,hogy hogy tudom meghálálni mind ezt.

-Azzal ,hogy mindig mosolyogjsz.-válaszolta a másik fiúk -Örülök ,hogy tetszik.

-Gyere Sophie.-Benji hirtelen felemelt .

- Vááárj Benji nehéz vagyok.-féltem ,hogy leesek úgyhogy jó szorosan körbefontam a karom a nyaka körül.

- Nem is vagy nehéz,és nyugodj meg csak leraklak a pokrócra.

Miután letett ,körbenéztem ,nem tudtam betelni a csodálatos látvánnyal.Majd hamarosan elkezdtük a pikniket . Prince műanyag tányérokat és poharakat ,szendvicseket vett elő a kosárból.Épp neki akartam látni  a kedvenc szendvicsemnek ,mikor egy hang szólalt meg a hátam mögül.

- Csatlakozhatnék én is?

 

                                                          Úgy éreztem ,hogy ismerem őt .....



Ötlet

Azokban az időkben amikor ők ketten nem voltak velem nagyon letört voltam...

 

 

-Soph,figyelj Princel beszélgettünk erről az egészről és azt szeretnénk ha nem emésztenéd magadat miattuk,tudod ,hogy nem jönnek ki jól, kérlek kicsit ne gondolj rájuk.- Benji mindig aggódik értem ,de most jogosan tette ezt.

 

 

Miután Leó és Chriss is elmentek ,azt hittem másnap minden rendbe jön,de nem így történt. Magamba zuhantam ,nem kívántam az ételt ,nem volt kedvem semmihez,rendszerint csak ültem benn a szobámba és nem engedtem a nővérreknek ,hogy elhúzzák a függönyt. Nem akartam hallani a madarak csiripelését ,picit emlékeztetett arra amikor Ő meghalt.

 

 

Hirtelen visszatérem a gondolkodásból Benji arc kifejezésére.

- Benji !-szólaltam meg - Szeretnék elmenni egy bizonyos helyre.Elvinnél Oda.- végig a szemébe néztem,tudtam ,hogy tudja hogy hova vágyom most. Nem szólt semmit csak bólintott.

 

Miközben a temetőben a sírok között sétéltunk jobban mondva legjobb barátom tolt elgondolkoztam és próbáltam megérteni Chriss mért tette amit tett.Annyira belemélyültem a dolgokba ,hogy észre sem vettem ,hogy az ő sírjánál vagyunk. Benji elakart indulni ,de megfogtam az ingujját és megkértem maradjon itt velem.

- Milyen ember volt?

- A világ legönzetlenebb ,és legkedvesebb fiúja akit ismertem.

- Értem. Szeretted?- a kérdés meglepet ,de tudtam rá a választ  és tudtam ,hogyha valaki akor Benji megért.

- Igen...- a szemembe könnyek gyültek ahogy Rá gondoltam . Hiányzot mindennél jobban. Beszélni akartam vele ; megölelni ; elmondani neki mit érzek.

- Sophie! - olyan volt mintha valaki a nevemet mondta volna , körbe néztem ,de Benji aggodó arcán kivül senkit sem láttam. Gyorsan letöröltem a könnyeimet.

- Gondolom ő sem szeretné ,ha sírnék ,úgyhogy mostantól megpróbálok mosolyogni.-fájt ,de tudtam ,hogy igazam van és a szívemre kell hallgatnom.

-Sophie ,biztos minden rendben?

-Igen.-mosolyogtam rá bár nem volt öszinte mosoly.- Mehetünk.

Miközben úgyan azon a sétányon sétáltunk mint egykor Chrissel ,elkeztünk bezsélgetni.

-Jó lenne ha valahogy újra eggyütt lennénk mi 5 -en.-sóhajtottam

- Mit szólnál egy piknikhez ?

 

 

Jó ötletnek tünt és utoljára kiskoromba piknikeztem. Talán minden rendbe jön..



Ellenségek

Annyira boldog voltam ,hogy Leóval újra jóban vagyunk...

 

Másnap a nővér nem kis meglepődésére nem egy hanem két tinédzsert talált. Nem sokára megjelent mögötte az ajtóban Benji és Prince és Chris is. A három fiú elképedve bámulhatott minket, mert arra ébredtem ,hogy a nővér épp azt magyarázza nekik ,hogy menjenek inkább a dolgukra. Először nem értettem mért nézik ennyire az ágyam majd magam mellé pillantottam és észrevettem az ébredező Leót. Lassan kinyitotta nagy kerek szemeit ,majd rám nézet és elmosolyodott,megcirogatta az arcom.

-Jó reggelt Tündérke!-majd szerintem észhez kapott.- Hogyaza ,elaludtam!Jobb lesz ha gyorsan elmegyek mielőtt..

-Khm.-Chris volt az ,gondolom felakarta hívni végre Leó figyelmét arra ,hogy nem vagyunk egyedül.-Gondolom azt akartad mondani ,hogy mielőtt valaki észre vesz. Nagyon úgy nézz ki ,hogy ez nem sikerült szóval megtudhatnánk mit keresel Sophie szobájába.

-Chris én meg magyarázom.-fordultam felé,de tudtam ,hogy nem fogja érdekelni az amit én mondok.

Az óta a nap óta mióta először találkoztak Leóval ellenségesen viselkedik  ,Prince és Benji azt mondták  ne aggódjak, kezdetben ők sem jöttek ki egymással most meg barátok ,azt kérték adjak  időt nekik. De semmi sem változott.

- Sophie te csak pihenj .-mondta Benji mosolyogva bár láttam rajta ,hogy őt is érdekli az a bizonyos magyarázat.

-Azt hiszem jobb lesz ha megyek,délután még találkozunk Tündérke.-állt fel Leó és egy puszit nyomot az arcomra.

Én nem láttam ,de Chris keze ökölbe szorult,és elindult Leó felé . Megragadta a fiú pólójának nyakát .

-Mi a fenét csinálsz? -dühös volt ,láttam rajta .

Megijedtem mikor láttam ,hogy a másik kezét ütéshez emeli.

- Chris! Ne!-kiáltottam rá. a karja megállt a levegőbe,és rám nézet.Valamit még mondott Leónak amit nem hallottam,majd elengedte és ki ment a szobából. Mindannyian utána néztünk.

-Azt hiszem jobb lesz ha egy ideig nem jössz ide a saját érdekedben.- mondta Benji

-Rendben.Értem.-Leó elindult az ajtó felé.

-Leó ne menj ,kérlek.-talán azért mondtam ezt mert ugyan olyan érzésem volt, mint pár napja akkor.

- Semmi baj Tündérke ,most egy darabig nem jövök ,de hidd el amint tudok itt leszek.-majd ő is elment.

 

Nem tudtam igazán felfogni mi történt ,csak némán bámultam az ajtót...

Segítség

Sophie ! 

Minden rendben !

Mosolyogj !

 

 

Ennyi állt a levélben ,amit másnap kaptam,semmi több. Nem tudtam mást tenni ,csak bízni.  Bízni abban ,hogy igaza van. Este mikor lefeküdtem nem írtam levelet.Egyszer csak az éjszaka közepén felébredtem ,majd nem sikítottam amik megláttam egy fekete alakot aki az ablakomon mászik be.

Nagyon megijedtem ,úgy éreztem legszívesebben elfutnék,de nem tudok nincs lábam ,hogy tegyem. A gondolat hatására könnyek gyűltek a szemembe. Az idegen érzékelhette ezt mert elindult felém. Majd kitapogatta a kezével az ágy szélét .Én csak lélegzet visszafojtva figyeltem. Majd leült és megszólalt:

- Tündérke ,megijedtél ? Csak én vagyok Le..-nem tudta befejezni már az első szó után tudtam ,hogy ő az. A karjaiba vettettem magam és sírni kezdtem. Szerintem két okból is nagyon megijedt ,mert hirtelen a sötétbe megöleltem ,és ,hogy sírtam.

- Ne sírj ! Ennyire megijesztettelek?- éreztem ahogy erősen magához ölel,az egyik kezével óvatosan kitapogatta a villany kapcsoló helyét és a kis komódi lámpám hirtelen kevés ,de elegendő fénnyel árasztotta el a szobát, amitől a falak is sárgának tűntek. Picit eltolt magától és a két kezébe fogta az arcom. Letörölte az ujjaival a könnyeimet. Most már tisztán láttuk egymás arcát ,láttam rajta ,hogy valami nagyon nyomasztja .

- Sophie én..én sajnálom nem szabadott volna el rohannom, megtudsz nekem bocsátani? - láttam hogy nagyon fél a válaszomtól ,de nem értettem miért, nem ő hibázott hanem ÉN.

- Leó,minden az én hibám ... bocsáss meg ,hogy megütöttetek én nem akartam, megbocsátasz nekem?

- Sophie.... -újra magához ölelt tudtam ,hogy Whitenak igaza van .Minden rendbe jött.

-Leó te nagyon fontos vagy számomra nagyon féltem attól ,hogy  örökre elveszítelek.

- Nekem is fontos vagy...-sokat beszélgettünk.- Muszáj mennem hajnali 3 van.-állt föl.

- Maradj itt kérlek.-fogtam meg a kezét.

-Jó ,de csak amíg elalszol.

 

Ezt mondta ,de mikor a nővér reggel hozta a reggelit ő még ott volt velem . Így kézen fogva aludtunk...



Bizalom

Minden perc egyre rosszabb lett ,egyre jobban féltem ,hogy elveszítettem...

 

-Sophie figyelsz?-Benjivel sétáltunk ,jobban mondva ő tolt engem.

-Mit mondtál,bocsi csak...-akárhogy próbáltam nem tudtam túltenni magam azon ,hogy megütöttem Leót.

-Azt kérdeztem ,hogy jobb lenne-e ha magadra hagynálak egy kicsit most?- hiába Benji gyerekkorom óta a barátom ,olvas a gondolataimban. Csak bólintottam. Megvártam míg ő elsétálés odagurultam a rózsabokorhoz.Óvatosan kivettem mögüle a könyvet és az ölembe tettem. A fedő lapja kicsit koszos volt úgyhogy finoman lesöpörtem azt a kevés piszkot. Kinyitottam, rögtön megtaláltam a levelet a 2.oldalon. A nevem gyönyörű fekete betűkkel volt rá írva,gyorsan feltéptem a borítékot és olvasni kezdtem a sorokat.

Szia Sophie!

 

Remélem most már bízol bennem. Finom volt a palacsinta? Hogy öszinte legyek elégé megleptél ezzel a kéréssel ,de szívesen teljesítettem.Ha szeretnél valamit ,vagy ha bármi baj van ( bár remélem nem lesz) esetleg csak beszélgetni szeretnél írj nyugodtan.

 

Ui:. Aranyos volt a mosolyod palacsintázás közben

White

 

Mikor visszaértem a szobámba azonnal írni kezdtem. A szavak csak úgy elözönlötték a papírt.

 

White ! Segíts! Könyörgök ,nem tudom mit tegyek ,én...............

Leó csak viccből csinálta ,de én mégis megütöttem ,annyira bánom. Tudod Leó egy nagyon nagyon jó ember és barát ő csak adott egy puszit az arcomra mert nem akartam több palacsintát adni neki,és annyira felbosszantót az a mosoly az arcán ,hogy gondolkodás nélkül megütöttem ,én ..én nem akartam .Segíts kérlek ,bocsánatot szeretnék kérni tőle ,de félek ,hogy soha többet nem jön be mosolyogva az ajtón és soha többet nem mondja nekem azt hogy Tündérke. Kérlek mond meg mit tegyek.

 

                                                                          Sophie

 

Úgy éreztem ő az a személy aki most egyedül segíteni tud....

Vita

Álmomba egy fehérrózsa kert mellett táncltam egy fiúval....

Másnap a reggel finom napsugarai ébresztettek. Lassan megrebbegtettem a pilláimat és kinyitottam a szemem. Egy percig azt hittem ,hogy csak álmodtam a tegnapit és azzal gyözködtem magam ,hogy csak szeretném hogy ilyen történjen velem. De mikor egy nővér megjelent a reggelimmel ,már tudtam ,hogy nem képzelegtem. Mosolyogva átnyútott egy tányért amin egy csomó vaniliás palacsinta volt a tálcán a tányér fölött egyszál fehér rózsa volt. Elmosolyodtam. Megvártam mig a nővér elment és elkezdtem falatonként enni a finomságot. Minden vaníliás falatnál mosolyra húzodott a szám. "Egyre kíváncsibbá tesz ez a híres White ,de annyira boldog vagyok ,hogy tényleg létezik. Mi is volt a levélbe? "-elővettem  az ágy alol a kisdobozt amiben a levél lapult. Átolvastam még egyszer majd elhatároztam ,hogy reggeli után lemegyek a könyvért. Gyorsan megettem a maradék palacsintát ,közben Leo nyitott be az ajtón:
-Szia tündérke! Hogy vagy?-mint mindig most is mosoly ült az arcán.
- Köszi jól, nézzd mit kaptam reggelire.-mutattam a tányérra amin még egy darab palacsinta volt.
- Jól nézz ki. kaphatok?- ült le az ágyam szélére.
- Igen.-felé nyújtottam a villát ,de megrázta a fejét és kitátotta a száját."Ez rávall " Mégis belementem a játékba.Levágtam egy kis darabot és megetettem.
- Ez finom ,kérek még.
-Nem. A többi az enyém.
- Na egy kicsit lécci.Ha nem kapok akkor megjárod.
- Mért mit csinálsz ha nem kapsz?
- Ezt.-hirtelen közelhajolt hozzám és adott egy puszit az arcomra. Hirtelen egy percre megállt a szívem a meglepetségtől.
- Én mondtam ,szóval kapok?- ahogy azt az elégedett mosolyt láttam az arcán elöntött a düh és mielőtt felfogtam volna mit teszek a kezem magától lendült. Egy csattano hang és egy piros tenyér alakú folt az arcán. Akkor látam elősszőr ,hogy nem mosolyog.Megijedtem.
-Leó én saj...-nem engedte befejezni felállt és kiment a szobából becsapva maga után az ajtót.
A szemembe könnyek gyűltek össze.- Sajnálom Leó sajnálom gyere vissza .-ezek a szavak hagyák el a szavamat sírás közben. Már egy ideje sírhattam mikor Benji bejött. Azonnal oda futott az ágyamhoz és nyugtatni kezdett ,habár nem tudta mért ,de nem is kérdezte ,neki természetes volt ,hogy vigasztal. Megölelt é nyugtató szavakat suttogot miközbe lágyan a hajamat simogatta.
Miután megnyugodtam megkértem hogy menjünk le egy kicsit az udvarra

Akkor abban a percben mikor megütöttem tudtam óriási hibát követek el........

Rózsa és levél

 Leó és a  többi fiú egy percre sem hagytak egyedül...

Egyik reggel mikor felkeltem a kopár kis komodomra pillantottam ,hogy megnézzem hány óra.Legnagyobb meglepetésemre egy fehér rózsa volt a vázámba.Elősszö arra gondoltam biztos az egyik nővér tette bele ,de aztán megláttam a kiskártyát amit a virág mellé mellékeltek. Óvatosan át emeltem a rózsa fején és kinyitottam.
Tudom kíváncsi vagy ,hogy ki vagyok ,de nem árulom el . Ha szomorú vagy írj nekem és rejtsd el a levelet abban a könyvben amit még attól a fiútól kaptál.Este mielőtt lefekszel ,a kertben lévő szökőkút lábánál  található fehér rózsa bokor tövébe rejtsd el.Másnap reggel pedig keresd meg benn lesz a válasz.       
Aláírás : White
Arra gondoltam valaki biztos ,viccel velem, de tetszett az ötlet ,hogy levelezzek egy idegennel pont ,mint abban a bizonyos könyvben.Az egyik nővért megkértem,hogy adjon  ceruzát és tollat és belekezdtem.
Kedves idegen!
Sejtelmem sincs ,hogy ki vagy ,de nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos fehér rózsát ,gondolat olvasó lehetsz ,hogy eltaláltad a kedvenc virágom. Ami azt illeti már is panasszal fordulok hozzád,egyenlőre csak egy kissebbel .Kíváncsi vagyok ,hogy  tényleg tudsz e rajtam segíteni. Arról lenne szó ,hogy vaniliás palacsintát szeretnék enni ,de mióta itt  vagyok édességnek nyomát sem láttam. Ha holnap azt kapnék akkor tudnék bizni venned,vedd úgy ,hogy ez egy teszt.
Aláírás:Sophie
 Beraktam a levelett egy boritékba azt pedig a könyvbe.6 óra körül megkértem Princet ,hogy segitsen lemennem a kertbe.Elősször meglepödött majd örült ,hogy ki akarok mozdulni.Miután szereztünk egy toló kocsit beleültem és a pokroc alá dugtam a könyvet. Mikor leértünk megkértem hogy hagyjon egyedül nagy nehezen rá vettem oda gurultam a  megbeszélt részhez és eldugtam a könyvet.

Este alig vártam ,hogy reggel legyen és megtudjam válaszolt e az idegen....

Kórház

   Igaz ,hogy abba az időben sokminden változott körülöttem ,de 3 barátom is volt akikre támaszkodhattam és számmithattam..

A balesett után a kórházba kellett maradnom rehabitáción. El sem tudom mondani mennyire elleneztem a dolgot. Végül a fiúk rávettek ,hogy bent maradjak. Tudtam ,hogy velem maradnak és ez megnyugtatott ,de ugyanakkor azt is tudtam ,hogy nem lehetnek velem 24 órába és ez elkeseritett. Voltak napok amik szörnyen lassan teltek, a "szobámból " néztem azt amit a tölem pár méterre lévő ablakon át láttam. Nem volt olyan meszze az ablak ,de arra elég volt ,hogy újra eszembe jusson ,hogy többet soha sem fogok ott állni a saját két lábamon és mondjuk kihajolva integetni.Akkor sokszor előfordult ,hogy láttam álmomba,sőt néha még beszéltem is vele.
Pár hete lehettem a kórházba amikor egyszer egy idegen fiú jött be a "szobámba " leült az ágyam melletti székre és mosolygott. Egyidősek lehettünk,barnás haja rövidre volt vágva és a gesztenyebarna szemei vidáman csillogtak.:
-Szia, tudom nem ismersz ,de szerintem nincs más dolgod vagy tévedek?
-Nem,nem tévedsz.Sophie vagyok.
- Szóval Sophie ,olyan vagy mint egy tündérke szóval mostantól így foglak hívni.-na ez picit meglepett ,de tetszett is.
-Még sosem volt becenevem.- jelentettem ki ,bár én se tudom miért.
- Most már van.- ezen el mosolyodtam , amióta a kórházban voltam sosem nevettem vagy mosolyogtam. - Ez egy mosoly volt ugye jól láttam?!- ő is mosolygott.-Örülök,tudom milyen szörnyű itt én is átéltem.
- Hogy?- tudtam,hogy nem tapitatos megkérdezni ,de a kíváncsi természetemnek sosem tudtam parancsolni.
- 5 éve rákot diagnoztizáltak nálam. - komoly lett az arca. - Akkor úgy éreztem összeomlik a világ körülöttem ,de  utób rájöttem ,hogy csak akkor kezdödőtt az életem.
- Ezt most nem értem.- rám mosolygott majd folytatta.
- Akkor úgy kezdtem el élni ,mintha minden  nap az utolsó lenne.Jobban megbecsültem a dolgokat és észrevettem olyan apró dolgokat amik mellett mások csak elsétáltak. Fél éve pedig az orvos azt mondta ,hogy meggyógyultam.hallottam mi történt veled ,de hidd el a világ áll és megy tovább ,annyi dolog van még amit nem láttál nem ettél ,úgyhogy ne ad fel.- mosolygott ennyit csinált ,de az nekem akkor a reményt jelentette.
Az orvosom nyitott be a helyiségbe:
 -Leó ne fáraszd le teljesen szegény lányt.
- Leó?- érdekes arcot vághattam ekkor a fiú rájött ,hogy  még be sem mutatkozott, kihúzta magát és hivatalos arckifejezéssel megfogta a kezem és lehelt rá egy kézcsókot:
- Elnézést hölgyem , kérem nézze el feledékenységem,Leó vagyok örvendek a találkozásnak.
- Sophie,szintúgy úram. -kezet ráztunk ,de mindketten elnevettük magunkat ezen a hivatalosságon.


                                    Leó nélkül most nem lennék az aki most vagyok......

Fordulat

 A temető  után Chrissel sokáig beszélgettünk ,ő volt akkor az én őrangyalom ,bár tudtam ,hogy Ő is vigyáz rám...

 

 

Két héttel azután ,hogy Chris és én megismerkedtünk ,történt valami ami sok mindent megváltoztatott.Csak egy éles villanásra emlékszem és márcsak egy idegen fiú arcára. Ezután elájultam ,másnap talán délután volt mikor felébredtem. Fehérre mázolt falak vettek körül és az ágy lábánál  két fiú. Akkor láttam Őt,biztosan Ő volt az ,de ő már meghalt. Riadtan ültem fel, beszélni akartam vele elmondani mennyire szeretem,de mire a szemeim teljesen nyitottak lettek márcsak egy fiú volt ,Ő eltünt.Az idegen fiú megérezhette ,hogy megmozdultam mert arcát amin szemei zárva voltak felém emelte így bele tudtam nézni zöldes sárga szemeibe.

-Annyira sajnálom!-fakadt ki.-n nem vettelek észre és...sajnálom.-az arcán láttam ,az aggodalmat ,ez megijesztetett.

-Mi..mi történt? -olyan furcsa volt a hangom, észre vettem ,hogy remegek.

-Sajnálom.-mást nem mondott-Ígérem ,hogy melleted maradok.Akkor még nem értettem mi történt , később egy orvos közölte velem ,hogy a balesetben annyira összetört a lábamba a csont ,hogy kénytelenek voltak eltávolitani, mind két lábam. Hisztérikusan sírtam ,nem értettem miért történt velem mindez. A fiú aki elütőtt a motorjával mind végig velem maradt szó nélkül türte ,hogy elmondjam mindennek, és miután Benji és Chriss is tudomást szereztek a dologról Prince halálát kívánták ,de ő csak türte és válalta a következményeket.Egyre több időt voltunk együtt sosem hagyott magamra, este addig volt velem amig el nem aludtam, reggel pedig mikor felkeltem már ott volt.Kezdtem megkedvelni ahogy egyre többet beszélgettünk,bár igen szótlan volt ,de ha szükségem volt bármire ,anélkül ,hogy szóltam volna tudta és sokszor meglepett ajándékokkal.

 

 

 Valamit elveszítettem ,de úgyanakkor nyertem egy barátot

    

Ígéret

         Nem hitte ,hogy tényleg ő az ,de  a szemei nem hazudtak....

 

 

Az öccse vagyok. A mondatot újra és újra végig pörgettem a fejembe.Nem tudtam mit mondjak. Megjelent előttem az Ő arca. Könnyek gyűltek hirtelen az emlék hatására a szemembe. Láttam ,hogy a velem szemben lévő fiú megijed.

-Jól vagy?Fáj valamid?- a hangja is hasonlított az övéhez . Újabb emlékek és újabb könnycseppek.

- A szívem.- kezemet a fájó ponthoz szoritottam ,mintha ez bármin is segíthetne.

- Tudom ,hogy mit...- tudom mit akart mondani "Tudom mit érzel". 

- Kérlek.. ne ..mondj ..semmit ..a ..hangod..olyan ,mint..az Ővé.- a sírás miatt  szakadozva beszéltem.

- Sajnálom.- az ő szemébe is megjelent néhány könnycsepp ,ahogy a sírra nézett.- De ne sírj ő se akarná.-oda jött hozzám és átölelt ,a gesztusa anyirra jól esett ,olyan rég nem ölelt meg senki ,újabb könnyek gyűltek a szemembe. Miután megnyugodtam,imádkoztam a sírnál. Utánna mindketten elindultunk ,és beszélgettünk. Chris elmesélte ,hogy milyen volt mikor kiskorába a bátyjával játszottak és ,hogy mennyit áradozott rólam a bátyja. A könnyek újra megrohamoztak ,de próbálta visszafogni őket,de az utoló mondatánál elszakadt bennem a cérna:

-Ő tényleg nagyon szeretet téged,szerelmes volt beléd.- lerogytam a köves útra. Kezzemmel takartam el a szemem . Chris rögtön mellettem termett és kedves szavakat suttogot a fülembe ,újra biztonságot rejtő karjaiba találtam magam.

-Sophie! Megígértem a bátyámnak ,hogy megvédelek és boldoggá teszlek.- nem értettem mire gondol,de nem érdekelt csak sírtam.Majd felemelte a kezével az arcom és adott egy csókot a homlokomra.Olyan hirtelen ért ,hogy egy percre a sírás is abba maradt. Ujjaival letörölte a könnyeim által végig szántott arcom.

- Sophie ígérem megvédelek!

 

                                               Akkor kezdődőtt minden .......

Végzetes találkozás

 Az Ő halála után nem érdekelt,senki és semmi....

 

 

Abban az időben nem találtam a helyem,színte szellem voltam.Belül bezárkoztam és eltávolódtam ,jobban mondva eltaszítottam  mindenkit magam körül. volt mikor még az iskolát is elkerültem és csak lézengtem céltalanul a városban ,de végiül minding a sírjánál kötöttem ki. hosszas órákat töltöttem el itt. Egy ideig a könyvár közelébe se mentem,úgy gondoltam biztos csak rá fog emlékeztetni.akkár hányszor a sírjánál voltam úgy éreztem ,hogy valaki figyel. Egyik ilyen alkalommal úgy tettem mindha elmennék ,de igazából csak elbújtam. Egy velem egy idős fiút láttam előjönni egy fa mögül. Óvatosan körül nézet ,hogy tiszta-e a levegő. Majd elindult , ahoz a helyhez ahol pár perce még én voltam. Láttam a száján ,hogy mond valamit ,de túl meszze voltam ,hogy halljam,ezért közelebb mentem ,de észre vett.Ugyan olyan szemei voltak ,mint Neki. Egy óvatos mosolyra húzta a száját,bár a tekintetéből leolvastam ,hogy meglepődőtt.

-Úgy látszik lebuktam.

- Te...- dadogtam,nem ismertem még is tudtam ki ő. A szemei mindent elárultak és a tekintetéből is úgyanaz a nyugalom áradt , mint az Ővéből.

- Igen, az Ő öccse vagyok. - abba a percbe megállt az idő számomra. 

 

                                   Akkor még nem tudtam ,hogy ez a találkozás

                       nem ért ennyivel véget......



Az első kapocs

Akkor úgy éreztem ,az a könyv a legynagyobb kincsem:

 

A könnyeim csak úgy záporoztak,végig szántva az arcomat. Hálás voltam azért a csöndért amit a polcokon roskadozó könyvek nyújtottak. annyira egyedül éreztem akkor magam,ami meg is ijesztett és meg is nyugtatott egyben. A térdeimet fel húztam és a kezeimmel átkaroltam ,míg a hátam egy könyves polcnak támasztottam. A fájdalom es az emlékek rohamokban tört rám szinte éreztem ahogy elszorul a szívem. Arra eszméltem föl,hogy egy lágy; meleg hang megszólít:

-Ne sírj, ezen a világon minden okkal történik. Különben is  sokkal aranyosabb vagy ha mosolyogsz!- most előszőr mondta valaki ,hogy aranyos vagyok.Lassan felnéztem és egy idősebb fiút pillantottam meg a könnyeim mögül. Akkár mennyire is tudtam ,hogy elég árulkodó az arcom,nyitott könyv voltam,ez újabb könnyeket csalt a szemembe.Ő csak legugolt hozzám. Az arca eggyütt érzést fejezett ki.Nem tudom miért,de mérhetetlen  nyugalmat éreztem magamban ahogy barna szemeit rám emelte....

Ezután még sokszor találkoztunk a könyvtárban, szerettem ahogy a könyvekről beszélt minden perc amit a közelébe töltöttem olyan jó volt és ,csak élveztem.Majd egyik nap már nem volt ott ,én csk vártam rá ,de nem jött. Nem sokkal később megtudtam ,hogy elütötték és... és meghalt. Akkor úgy éreztem a szívem szilánkokra tört és ,hogy semmi értelme élnem. Mikor meghalt egy a könyv volt nála ,a szülei nekem adták. Egy levél volt elrejtve a lapok között. Ebből kiderült ,hogy a könyvet nekem szánta és,hogy mennyire szeret. Akkor mikor végig olvastam az írását könnyekel áztettam el a levelet ,ujjaimat jó szorosan rákulcsoltam a könyvre, és csak sírtam, mint akkor mikor előszzőr találkoztunk.......

 

   Az otta semmi sem olyan, de érzem,hogy velem van.....



Múlt

Bárcsak minden olyan lenne mind akkor:

Hallom ahogy a szívem dobog, és Ő ott áll velem szembe ,nem látom az arcát tisztán ,csak azt ,hogy mosolyog. Megfogja a kezem és magához húz, a karjai mind a bilincs kapcsolódnak a derekamra. Majd lehajtja a fejét és ....
Fájdalom nyílal a fejembe. Minden kitisztul előttem ,sajnos ,a tanár nő arcáról semmi jót nem olvasok le,önkéntelenül is a fájó ponthoz kapok.Ha jól gondolom fejbe kolintott amiért képes voltam elaludni az óráján. Pár perc múlva be is igazolódik a sejtelmem. Miután leszid mindenki előtt,elégedett mosollyal visszamegy a táblához és folytatja az órát,de a szeme sarkából látom ,hogy figyel. Egy halk sóhajjal nyugtázom ,hogy csak álom volt. A pad társam aki egyben a gyerekkori legjobb barátom Benji finoman,olyan barátian oldalba lök.
- Ejnye kisasszony ,hogy volt képes elaludni az én órámon ,nem érzi a számok csodálatos világát.- utánnozza a tanár nő magas vinnyogó hangját ,mire kénytelen vagyok elnevetni magam.A tanár nő aki amúgy az iskola nem éppen közkedvelt tanárai közt van számon tartva a padunkhoz sétál vagy jobban mondva rohamos léptekkel közeleg megáll előttünk és szigorú tekintetével újra végig mér.
- Megtudhatnám mi volt ilyen vicces? Kérem kisasszony osztja meg velünk is?- természetesen leszegem az állam és megbánást próbálok kifejezni.
-Elnézést kérek.
- Nincs el nézve semmi, ma a hetes helyet ön végzi a feladatokat.
- Igen is.- a szemem sarkából észre veszem ,hogy Benji a kezével próbálja eltakarni mosolyát , de rázkódó vállai alapján inkább nevet. Megvárom míg a boszorkány hallás távolságon kívülre kerül és nemes egyszerűséggel belerúgok a pad társam lábába, aki ennek hatására érdekes hangot ad ki.
A nevetés és a fájdalmas kiáltás közti hang olyan ,mint igen, olyan ,mint mikor a szamár iázik.
A hárpia újra az asztalunknál terem.
-Benjamin! -vijjogja.- Úgy látszik Sophiával együtt itt marad. Talán megtanulják ,hogy ne zavarják az órát. -ezután rögtön, megszólal a csengő. A tanár nő kiviharzik a teremből. Benji pedig dühös arcot vág ,nagy levegőt vesz és benn tartja a szájába így úgy néz ki ,mint valami hörcsög. Természetesen elnevetem magam mire ő is.

                                                     Igen bárcsak minden nap újra ilyen lenne....

Prológus

           Minden egy levéllel kezdődött......

 

Egy szerelmes könyv mely mindennek a kulcsa ,melyben a fő szereplő névtelenül leveleket ír a lánynak akit szeret...

 

          Egy lány aki ennek a könyvnek a rabja....

 

 

       És nem utolsó sorban 4 fiú.....