Köszönet ( nem rész)

Sziasztok!
Nagyon szépen meg szeretném köszönni mind azoknak akik olvassák folyamatosan a blogomat. Mikor tavaly elkezdtem nem gondoltam ,hogy meghaladom majd a 2000 megtekintést és mikor ma láttam ,hogy megtörtént ,nagyon jó érzés volt. Még egyszer köszönöm.

White

Játék

Kopogtak az ajtón,és akkor abban a percben eldőlt ....

 

 

Halkan jeleztem az ajtó mögött álló illetőnek ,hogy nyugodtan befáradhat. A kilincs egy pillanatra lenyomódót majd a kissé kinyílt ajtó egy lábtól származó erő hatás hatására teljesen kitárult .Leó sétált be hatalmas mosollyal az arcán és teli kezekkel. Egy hatalmas doboz volt nála. Sejteni sem tudtam mi lapulhat benne ,de az oldalam furdalta a kíváncsiság:

- Mi van a dobozban ?-mutattam a kartonból készült tároló alkalmatosságra melynek tetejétől még így se ,hogy a lábamhoz rakta sem láttam bele, és túl messze volt ,hogy elérjem.

Leó letelepedett egy székre ami mindig az ágyam mellett áll, majd csibész mosollyal rám szegezte hatalmas vidáman csillogó szemeit.

- Ejnye Tündérke. A köszönés hol marad?

- Hé te sem köszöntél. -förmedtem rá.

- Igazad van elnézést. Jó reggel kívánok hölgyem ,bocsássa meg udvariatlanságom.-megragadta finoman a kezem és kéz csókot lehelt rá. Természetesen rögtön zavarba jöttem ettől,és elhúztam.

- A szimpla jó reggelt tökéletes lett volna.

- De látni akartam az elpirult arcod. Jó ..jó tudom. Elnézést. - hiába mondja ezt ,továbbra is mosolyog és ez feldühít és ő ezt tudja nagyon jól.

-Szóval ,mi van a dobozban?

-Semmi.

-Akkor nyugodtam meg nézhetem igaz ?!-már nyúltam is érte ,de Leó gyorsabbnak bizonyult. Hiába , kosaras ,hosszú végtagokkal. - Hé, azt mondtad nincs benn semmi!

- Megkaphatod az ajándékod ,de előtte játszunk egyet.

- Ajándék? Játék?- nem értettem mire gondol,semmilyen ünnep nem jutott eszembe ami mostanában lehetne.

- Tudom nincs se szülinapod ,se semmilyen ünnep. Ez egy spontán ajándék ,de ahhoz ,hogy a tied legyen játszunk egy egyszerű játékot.

- Nincs veszíteni valóm úgyhogy rendben. Mi a játék lényege?

- Ki kell találnod 10 dolgot. Egy fajta barkóba, fokozatosan nehezítünk és ha kettőt rontasz akkor nem kapod meg az ajándékot.

- 10 dolog ? Hm érdekesen hangzik és semmi más dolgom nincs ,úgyhogy kezdjük.-mosolyogtam rá.

- Okés. -Mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk.- Első: Éjjel-nappal mindig jár,mégis egy helyben áll.Mi az?

-Nem úgy volt ,hogy könnyűekkel kezdünk?

-Gondolkodj nem olyan nehéz.

-Hm ... segíts...-nézztem rá.

-Tárgy és kör alakú.

- Tárgy . Éjjel-nappal mindig jár,mégis egy helyben áll. Óra?

- Ügyes.

Elég sokáig hülyéskedtünk a maradék 9-el. Az utolsó kettő tényleg nagyon nehéz volt.A kilencediket el is rontottam. Reméltem ,hogy a tizedik azért menni fog.

- Már csak egy kérdés választ el az ajándékodtól. Szóval : Azt mondják végzetes is lehet ,van aki boldog tőle van aki szomorú. Megfejteni a titkát nem lehet. Sorsokat dönt el és fonja össze azokat. Betegségnek is mondják ,egy olyan betegség amiben én is szenvedek. Mi az ?

Nagy szemekkel pislogtam Leóra ,nem az ajándék volt most már fontos hanem a következő mondatomra a válasz.

-Leó beteg vagy ? Mid fáj , mennyire veszélyes?

-Igen az vagyok ,de én boldog vagyok tőle. Inkább válaszolj a kérdésre.- megráztam a fejem ,már nem érdekelt mi lapul a dobozban ,már csak az érdekelt mi a baja.-Ne vágj ilyen arcot, találd ki gyorsan és akkor tudsz rajtam segíteni.

-Biztos?

-Igen.

Gondolkodtam ,de nem jutottam semmire. Csalódottan néztem Leóra,de ő csak mosolygót majd átült az ágyam szélére és közel húzódott hozzám.

-Ennyire nehéz?-kérdezte kisimítva az arcomból egy hajszálat. Bólintottam. -Eláruljam mi a megoldás? -Megint bólintottam. Még közelebb jött hozzám. Mélyen a szemembe nézett és én is az övébe. A tenyere közé vette az arcom. Nagyon közel voltunk egymáshoz. - A szerelem. -suttogta mély mégis kisfiús hangján. Majd a szánk összeért. Az ajkai lágyan érintették az enyémeket.Behunytam a szememet,de nem éreztem bűntudatot. Kellemes volt.

 

 

Mikor elváltunk egymástól Leó rám mosolygott és  én hagytam ,hogy a biztonságot nyújtó kéz az enyémre kulcsolódjon.....

 



Vihar

Elhúzódott tőlem és rászegeztem a tekintetem...

 

 

Az eső halkan kopogtatta a szobám üvegét, mintha csak bebocsátást várna.Erre ébredtem. Lassan felültem az ágyamban és csak hallgattam. Régen nem hallottam White felől. Nem tudtam mi lehet Princel és Benjit és Leót is lefoglalja az iskola . Chriss pedig ..... Amikor utoljára láttam aznap volt mikor ő és én ...mi... nem kellett volna. Akaratom ellenére úgy érzem elárultam Őt.

   Utána eleredt az eső így behúzódtunk egy kisebb kávéházba.Elég barátságos helynek látszott és a vendégek száma is elenyésző volt. Helyet foglaltunk egy szimpatikus asztal mellett,amelyen lila ibolya minta húzódott végig.  Rendeltünk egy-egy fekete teát. Nem néztünk egymásra ,mindketten az előttünk lévő teás csészét bámultuk ,mintha olyan különös lenne. Chriss egy idő után feladta és inkább az ablakon át bámult ki, de mikor felnéztem láttam ,hogy a szemei a semmibe révednek. Végül ő törte meg a csendet ,de továbbra is kifelé nézett:

- Sajnálom ,nem szabadott volna megtennem. Felejtsd el ami történt.-halk és fáradt volt a hangja.

Nem szóltam semmit ,csak alig láthatóan biccentettem.Kevergettem a már csak langyos italt, és csak gondolkoztam . Nem azon ami az előbb történt köztünk ,hanem az emlékeimen. Próbáltam felidézni a mosolyát a nézését a gesztusait,minden ami Ő volt. Egy óvatos mozdulattal kivettem a táskámból egy könyvet. Úgy gondoltam ma nálam kell lennie.Kinyitottam minden szó nélkül az egyik kedvenc oldalamon és Chriss felé nyújtottam aki szemben helyezkedett el velem. Először értetlenül nézett rám , de utána átvette és elolvasta. Tudtam milyen sorokat futnak át a szemei:

 

 

Mikor úgy érzed nincs veled....

Mikor a léte már nem felel ....

Mikor emléke halovány kép csupán....

Ő még akkor is figyel.....

 

Chriss szemöldöke elég magasra szaladt értetlenül nézett rám és tudtam miért.Ez a két kék értetlen szem pár annak szólt ,hogy ez ,hogy került hozzám.

 

 

 

Rövid ,és szörnyű rímelésű ,de tudtam ,hogy Ő írta ...

Emlékek és pillanatok

Az a nap egyikünk számára sem volt könnyű.

 

 

Chriss aznap korán benn volt a kórházba. Én akkor még aludtam ,de nem álmodtam semmit,nem tudom hogy ez jó-e vagy rosz.Mikor kinyitottam a szemem ,az ő kék szempárjával találkozott, a félhomályban csak úgy ragyogott ,bár valami szomorúságot is láttam benne.Nagyon közel volt hozzám csak 10 cm lehetet köztünk.

A kezeit a vállaim mellé rakta a térdei pedig a lábaim  mellett voltak.Megijedtem ,de a  szemei miatt egy hang sem jött ki a torkomon.

Ő csak elmosolyodott és mégközelebb húzodott. Gyorsan elforditottam a tekintetem.

Chriss pedig csak egy puszit nyomott az arcomra.

- Örülök ,hogy felébredtél.-mosolygott rám,én viszont lányos zavaromban elpirultam ahogy felidéztem a pár perce történt pillanatokat,ezt ő is észre vette. - Ó nem is tudtam ,hogy ilyen hatással vagyok rád.- mosolygott.

Ezután kiment a szobából és megvárta hogy felöltözzek,majd behívtam.Lassan ,komotosan besétált és végig mért, majd elismerően bólintott.Nem várta meg míg 9 óra lesz leszaladt az előírt reggelimért és fölhozta nekem.Hiába mondtam ,hogy nem vagyok éhes ,azt mondta ,hogy muszály ennem.2 falatnál több nem ment le a torkomon és tudom ,hogy valamilyen szinten Chriss tudta az okát. Reggeli után beleültetett a tolókocsiba.Elindultunk.Chriss egész út alatt szóval tartott így nem tudtam elszomorodni azoktól a gondolatoktól és emlékektől amik eszembe jutottak. A temető ismerős talán túl ismerős sorai között haladtunk.Már a bejáratnál elhallgattunk. Mikor oda értünk a sírhoz és végig olvastam a feliratot ,emléke száza rohamozott meg.Természetesen rögtön sírni kezdtem.Chriss leguggolt elém és letörölte őket.

-Shopie ,ne sírj ő se akarná. - a hangja remeget és tudtam ,hogy egyedül az én jelenlétem miatt tartja vissza az érzelmeit. Kitártam a karom és megöleltem.Éreztem ahogy rázkodik a válla és sír. Egyik kezemmel öleltem a másikkal pedig lassan nyugtatoan simogattam a fejét. Ahogy a szemem újra a sírra tévedt ,újra elérzékenyültem és újabb könycseppeket hullatam. Chriss elhúzodott és egyik kezével megfogta az én kezemet másikkal pedig végig simitotta az arcom majd a tenyerébe fogta  és közel hajolt hozzám. Az ajkaink összeértek.Megcsókolt. Akkor abban a percben nem jelentett semmit ,hogy ez az első. Csak hagytam hogy a fájdalom utat törjön magának. Könnycseppek hullottak az arcomra és keveredtek az enyéimmel. Elakartam húzodni ,de Chriss karja erősebben tartotta a derekam.Az ajkai is lágyan de mégis durván érintették az enyéimet.

 

 

  Ott álltunk a  temetőbe ,össze kulcsolt kezekkel és könnyeket hullajtva.....



Sziasztok! (Nem rész)

Mint azt látthatátok az utobbi 2 hétbe nem írtam ennek 2 oka is van. Az eggyik most egy kis írói szabadságot veszek ki. Nem tudom mikor hozom a következő részt. Úgy gondolom valamikor jövő hét vége felé vag utolsó nyári szüneti héten ha még ekkor se történne meg akkor szeptemberben.
A másidok ok fontolora vettem egy új blog megnyitását arra lennék kíváncsi nektek ,hogy tetszik az ötlet nem ígérek semmit ,de kíváncsi vagyok arra mit gondoltok erről.

White Caffe :)

Látogató

Egyszer csak kopogtakat ajtón..

 

 

 

Halkan jeleztem az illetőnek ,hogy bejöhet. Az nyíló ajtóra szegeztem a pillantásom. Az ajtóba Chriss állt mellete Benji.

-Szia Sophie Nézd kivel futottam össze a kórházba menet.- Ben közelebb jött hozzám és leült az ágyam széllére.

-Szia Sophie.- mondta alig hallhatóan és még mindig az ajtóban ácsorgott.

- Szia Chriss.- rámosolygtam ,abban a percben nem tudtam rá haragudni csak örültem annak ,hogy megint itt van.

- Sophie én   annyira sajnálom elkapot a hév és  ...sajnálom.-  láttam rajta ,hogy tényleg nagyon bánja a dolgot és neke csak az számitott ,hogy ő újra itt van.

- Chriss... te idióta...annyira hiányoztál..-mondtam a könnyeimmel küzködve. - Gyere már ide-tártam szét a karom. Chriss Benjire nézett mindha csak engedélyre várna ő pedig biccentett. Chriss olyan erősen ölelt magához ,de én is őt. - Soha többet ne hagyj itt.- suttogtam.

-Nem foglak ezt megígérem.Viszont Sophie beszélnünk kell négyszemközt.- elengedet. Legjobb barátomra pillantottam.

-Itt leszek az ajtó elött ha kellek csak szólj. -felállt az ágyszéléről és kiment halkan becsukta maga mögött az ajtót.

Mindketten utánna néztünk. Majd visszafordult hozzám.

- Sophie! -annyira komoly volt hogy ez megijesztet.

- Baj van?

- Nem ,de nem hiszem ,hogy nagyon örülni fogsz neki. Róla lenne szó. -ennyit kellet mondania és rögtön megértettem miért olyan komor. Nem szóltam semmit ,ez a téma az amelyiknél csak hallgatni tudok mert ha beszélek előjönnek azok az emlékek,és én ezt nem akarom csak arra emlékeztet ,hogy bármikor elveszithetek bárkit. Ugyanakkor azok az emlékek nagyon kedvesek a számomra.

- 2 hét múlva lesz az évfordulója annak ,hogy elment. Azt szeretném ha azon a napon együtt lennél vellem ,mert se neked se nekem nem lesz könnyű és talán így egymást tudnánk támogatni. - Sophie nekem ez nagyon fontos lenne. Kérlek!

- Chriss ugye nem gondoltad azt ,hogy nemet mondok. Nekem is sokat jelentene ha mellettem lennél.

Nagyon hiányzik...-elsírtam magam ,elsősorban mert eszembe jutott egy régi emlék másodsorban mert annyi minden történt ami felzaklatott és magamban tartottam .

Chriss magához húzott. Annyira közel voltam hozzá ,hogy éreztem a samponja illatát. Ebben a percben Benji kivágta az ajtót és berontott a szobába. Előszzör meglepődtem aztán elkezdtem nevetni azon ahogy felidéztem magamban ezt a jelenetet és Benji értetlen arc kifejezése sem segített a helyzeten.

 

 

Ez után Benji és Chriss is elmoslyodott végül ők is velem együtt nevettek...

Álom

Nagyon fájt amikor Benji azt mondta amit Prince kért tőle...

 

 

A könyvtárban voltunk. Neki dőlt annak az asztalnak aminél mindig is beszélgettünk. Rám nézet ,a szemei nyugalommal áraztottak el. Elmosolyodott csak Ő tudott így nézni rám. Barna szemei annyira őszinték voltak ,hogy sohasem tudtam hazudni nekik. Mindig úgy éreztem átlát rajtam.A szavak mindig is anélkül hagyták el a számat ,hogy átgondoltam volna ,ez az Ő hibája volt Soha senkinek nem panaszkodtam neki még is kiöntöttem a szívem. Ő más volt,mint bárki akivel találkoztam eddig.

- Értem.Sophie nyugodj meg ,nem tettél semmi rosszat. - azok a szavak azért voltak nyugtatoak mert Ő mondta. - Megfognak oldodni a dolgok ,bízz bennem. Én itt vagyok és mindig itt leszek. Tudod jól ,hogy hozzám bármikor fordulhatsz.

- Tudom ,de annyira nehéz. Nem tudom hogy Prince mért  hagyott itt és Chrissért és Leóért is nagyon aggódom.

-Sophie az a három fiú szeret téged visszajönnek nyugodj meg.Bízz bennük.

-De félek, mi lesz ,hogyha nem...folyton ezen gondolkodok .- ekkor közelebb lépett hozzám és átölelt. - Mi lesz ha nekük is bajuk esik, azt nem élném túl.

-Sophia.- Ő volt az eggyetlen ember aki valaha is Sophianak hívott.Ilyenkor mindig különlegesnek éreztem magam és megnyugodtam az  Ő közelségétől. - Minden rendben lesz. - fölemelte a kezével az álamnál fogva az arcomat így kénytelen voltam a szemébe nézni. Közelebb hajolt hozzám én becsuktam a szemem és ekkor...

 

Felültem az ágyban.Ez csak egy álom volt ,csak egy álom.Néhány könnycsepp szäntotta végig az arcom