Áthelyezés

A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben....

 

 

Reggel arra ébredtem ,hogy  ápoló nőkkel és ápolókkal van tele a szobám. Lassan felültem az ágyamon.
-Jó reggelt! -köszöntem ,reméltem ezzel talán felhívom magamra a figyelmet és kapok valami választ a nagy felfordulásra.
Pár ápoló nő rám nézett, köszönt, és folytatta amit eddig csinált.
-Elnézést - szóltam egy fiatalabb nőhöz.- Elmondaná mi folyik itt?
- Sajnálom ,de felsőbb utasítást kaptunk arra ,hogy Önt áthelyezzük egy másik szárnyba.
- Másik szárny? Felsőbb utasítás?- semmit sem értettem. Tudtam bármit kérdeznék nem válaszolnának ,úgyhogy hagytam inkább had tegyék a dolguk ebben a helyzetben úgysem tudok mit tenni. Inkább a gondolataimba merültem. Biztos valamelyik orvos úgy gondolja ,hogy már gyógyuló félben vagyok ezért helyeznek át. Az éjjeli szekrény felé nyúltam,hogy írjak egy sms-t Leónak ,de eszembe jutott ,hogy a balesetkor eltört a telefonom és azóta nem vettem még újat, és hiába írta fel nekem Leó a telefon számát így nem volt semmi értelme.Ugyanakkor tudtam,hogy aggódni fog értem ha nem talál itt , épp szólni akartam valakinek ,hogy had telefonáljak mikor meghallottam Benji hangját :
-Itt meg mi a csuda folyik?
 Felé fordultam és rámosolyogtam:
- Áthelyeznek egy másik szárnyba. - láttam az arcára kiülő meglepődötséget.
- Miért?
- Nem tudom , nekem is csak annyit mondtak ,hogy felsőbb utasításra.
- Aha.- úgy tűnt neki többet mondtak ezek a szavak ,mint nekem ,oda jött hozzám.- Soph minden rendben van ,itt leszek veled végig.- nézett mélyen a szemembe.
- Rendben. Ben ...- megvártam míg végre újra rám nézz és nem az ápoló nők rövid ruháját vizslatja, beletelt pár percbe.
-Hm ? Mit mondtál?
- Semmit ,csak azt ,hogy én is beszerzek egy ilyen ápoló női ruhát ,hogy végre rám figyelj. -mondtam játszott sértödötséggel a hangomban.
- Te így is vonzód a szemem. -mosolygott kacéran . -Szóval mit szerettél volna?
- Oda adnád nekem a mobilod.- próbáltam nem figyelembe venni az előző megjegyzését amitől éreztem, hogy elpirultam.
- Persze.- kihalászta nagy nehezen a hátsó zsebéből a telefont és átnyújtotta.- De hol a tied.
- A balesetkor ....-közben bepötyögtem az ujjammal a telefonszámot.- a lényeg az ,hogy nincs most mobilom.-és már emeltem is a fülemhez a készüléket.
Mély kedves és ismerős hang szólt bele :
-Igen?-vártam pár percet,majd beleszóltam.
- Szia...
- Tündérke? Te vagy az ?
- Igen , Sophie vagyok. Leó...
- Baj van ?
- Nem csak...
- 2 perc és ott vagyok.
- Várj Leó ,semmi baj nincs csak áthelyeznek egy másik szárnyba.
-  Értem. Van ott veled most valaki?
- Igen Benji ez az ő mobilja.
- Rendben akkor nem mentem el ezt a számot Tündérke névvel. Érdekes lenne ha legközelebb így hívnám fel Benjit...- elképzeltem a jelenetet ahogy Leó vidám hangján megszólal Tündérke megnevezés és válaszként Benji szól bele. Muszáj volt mosolyognom ezen.- Tündérke itt vagy?
- Igen elnézést,megismételnéd?
- Oda adnád Bennek? - ez furcsa volt ,de átnyújtottam a készüléket legjobb barátomnak aki át is vette azt. Némán eltátogtam neki ,hogy Leó az. Ő pedig pár perc múlva felállt és egyszerűen kisétált telefonálva. Mintha csak nem akarná ,hogy halljam ,pont mint amikor Princel beszél. Sosem mondja, de tudom akkor mindig rám néz mielőtt kimenne.
Miután Ben visszatért egy férfi ápoló jött be a szobámba azzal a céllal ,hogy ő fog áttolni az új helyemre. elég gorombán ráparancsolt Benjire ,hogy a maradék cuccomat ami kell még hozzá el.Ő pedig engedelmeskedett, megígérte ,hogy ahogy tud utánam jön. Még megkérdezte hova visznek aztán elindultunk. Már 4 hónapja voltam abba a kis szobába és csak nagyon ritkán hagytam el. Most végre alkalmam lett arra ,hogy feltérképezzem  a kórház folyosóját ami nem nyújtott valami szív melengető látványt azzal a zöldes csempéjével és egyhangú monotonságával. Beszálltunk egy liftbe amely 4 emelettel lejjebb vitt majd átmentünk egy üveg folyóson amelynek minden oldala üvegből készült így kiláttam a kórház udvarára. Pont a szökőkút mellet haladtunk el. egy másik épületbe jutottunk,de a design ugyanaz maradt. Lehangoló. Még 5 percig tartott az út egy kis liftezés kíséretébe és megérkeztünk egy ajtóhoz. Fölé nagy betűkkel az volt írva, hogy : REHABILITÁCIÓS RÉSZLEG. Végre 4 hónap után ide kerültem egyre közelebb ahhoz ,hogy haza jussak. Egy pultnál egy nővér átvett mintha csak valami csomag lettem volna. Betolt egy ajtón gyanítottam az utolsón. Reméltem lesz még valaki a szobába és akkor nem leszek egyedül.....

               Néhány perc választott el valamitől ami hatására sok minden kiderült később számomra...

 

Bizonytalanság

Rég nem vettetem papírra semmit White-nak így tollat ragadtam...

 

Leó összekulcsolta az ujjainkat és a homlokát az enyémhez támasztotta. Csak néztük egymást csendben. Éreztem a biztonságot. A szeretetét az érzés végig járta az egész testem. Majd magához ölelt gyengéden.

-Tündérke...Én sajnálom,de már nem tudtam elnyomni magamban ezt az érzést. Szeretlek és nem fogom megtagadni magamtól ezt és más kedvéért ... Te szeretsz?- szegezte nekem a  kérdést kissé eltolva magától és mélyen a szemembe nézve. Azok a hatalmas szemek csak engem néztek.

-Leó én....-nem tudtam mit mondjak neki.

-Tudom Ne mondj semmit,gondolom sok mindent összekuszáltam most ,de hagyok időt neked.

-Rendben .-bólintottam.- Leó?!

-Igen ?-fürkészte az arcom.

-Mi van a dobozban ?- Ő is és én is elmosolyodtunk. Felállt majd felemelte a csomagot és elindult kifelé az ajtó irányába,én pedig tétlenül követtem a tekintetemmel. Majd az ajtóból visszafordult és megkocogtatta amely furcsa mód kongó hangot hallgatott.

-Üres. -mosolygott szélesen.- Ne felejts el én szeretlek.-majd becsukta az ajtót,ott hagyva engem fülig vörösen a gondolataimba révedve. "Szóval erre ment ki a játék" A következő pillanatban már azon kaptam magam ,hogy a tollam a papíron mozog.

 

           White...

Sajnálom ,hogy mostanában nem írtam. Akartam, de nem találtam a megfelelő indokot.  De most... Leó ... azt mondta szeret.... és nem tudom ,hogy mit érzek ,mármint tudom ,hogy szeretem de nem tudom ,hogy ez az a fajta szeretett-e..............

A levél lassan folytatódott kitértem Princere és Chrissre is. Velük se tudtam mit kezdeni. Az egyetlen személy akinek a társaságára  vágytam és tudtam ,hogy megtudna nyugtatni az  maga White volt. Megakartam ismerni. Tudni akartam ki ő és miért teszi amit tesz értem. Ugyanakkor sejtettem ,hogy ez nem fog megtörténni a közeljövőben. Így inkább hátra dőltem az ágyamban és hagytam ,hogy a szemem lassan lecsukódjon ,és Vele legyek kicsit. Megbeszéljük ezt az egészet.

De nem jött el ,most először nem vele álmodtam hanem mással...

 

 



 

 

Köszönet ( nem rész)

Sziasztok!
Nagyon szépen meg szeretném köszönni mind azoknak akik olvassák folyamatosan a blogomat. Mikor tavaly elkezdtem nem gondoltam ,hogy meghaladom majd a 2000 megtekintést és mikor ma láttam ,hogy megtörtént ,nagyon jó érzés volt. Még egyszer köszönöm.

White

Játék

Kopogtak az ajtón,és akkor abban a percben eldőlt ....

 

 

Halkan jeleztem az ajtó mögött álló illetőnek ,hogy nyugodtan befáradhat. A kilincs egy pillanatra lenyomódót majd a kissé kinyílt ajtó egy lábtól származó erő hatás hatására teljesen kitárult .Leó sétált be hatalmas mosollyal az arcán és teli kezekkel. Egy hatalmas doboz volt nála. Sejteni sem tudtam mi lapulhat benne ,de az oldalam furdalta a kíváncsiság:

- Mi van a dobozban ?-mutattam a kartonból készült tároló alkalmatosságra melynek tetejétől még így se ,hogy a lábamhoz rakta sem láttam bele, és túl messze volt ,hogy elérjem.

Leó letelepedett egy székre ami mindig az ágyam mellett áll, majd csibész mosollyal rám szegezte hatalmas vidáman csillogó szemeit.

- Ejnye Tündérke. A köszönés hol marad?

- Hé te sem köszöntél. -förmedtem rá.

- Igazad van elnézést. Jó reggel kívánok hölgyem ,bocsássa meg udvariatlanságom.-megragadta finoman a kezem és kéz csókot lehelt rá. Természetesen rögtön zavarba jöttem ettől,és elhúztam.

- A szimpla jó reggelt tökéletes lett volna.

- De látni akartam az elpirult arcod. Jó ..jó tudom. Elnézést. - hiába mondja ezt ,továbbra is mosolyog és ez feldühít és ő ezt tudja nagyon jól.

-Szóval ,mi van a dobozban?

-Semmi.

-Akkor nyugodtam meg nézhetem igaz ?!-már nyúltam is érte ,de Leó gyorsabbnak bizonyult. Hiába , kosaras ,hosszú végtagokkal. - Hé, azt mondtad nincs benn semmi!

- Megkaphatod az ajándékod ,de előtte játszunk egyet.

- Ajándék? Játék?- nem értettem mire gondol,semmilyen ünnep nem jutott eszembe ami mostanában lehetne.

- Tudom nincs se szülinapod ,se semmilyen ünnep. Ez egy spontán ajándék ,de ahhoz ,hogy a tied legyen játszunk egy egyszerű játékot.

- Nincs veszíteni valóm úgyhogy rendben. Mi a játék lényege?

- Ki kell találnod 10 dolgot. Egy fajta barkóba, fokozatosan nehezítünk és ha kettőt rontasz akkor nem kapod meg az ajándékot.

- 10 dolog ? Hm érdekesen hangzik és semmi más dolgom nincs ,úgyhogy kezdjük.-mosolyogtam rá.

- Okés. -Mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk.- Első: Éjjel-nappal mindig jár,mégis egy helyben áll.Mi az?

-Nem úgy volt ,hogy könnyűekkel kezdünk?

-Gondolkodj nem olyan nehéz.

-Hm ... segíts...-nézztem rá.

-Tárgy és kör alakú.

- Tárgy . Éjjel-nappal mindig jár,mégis egy helyben áll. Óra?

- Ügyes.

Elég sokáig hülyéskedtünk a maradék 9-el. Az utolsó kettő tényleg nagyon nehéz volt.A kilencediket el is rontottam. Reméltem ,hogy a tizedik azért menni fog.

- Már csak egy kérdés választ el az ajándékodtól. Szóval : Azt mondják végzetes is lehet ,van aki boldog tőle van aki szomorú. Megfejteni a titkát nem lehet. Sorsokat dönt el és fonja össze azokat. Betegségnek is mondják ,egy olyan betegség amiben én is szenvedek. Mi az ?

Nagy szemekkel pislogtam Leóra ,nem az ajándék volt most már fontos hanem a következő mondatomra a válasz.

-Leó beteg vagy ? Mid fáj , mennyire veszélyes?

-Igen az vagyok ,de én boldog vagyok tőle. Inkább válaszolj a kérdésre.- megráztam a fejem ,már nem érdekelt mi lapul a dobozban ,már csak az érdekelt mi a baja.-Ne vágj ilyen arcot, találd ki gyorsan és akkor tudsz rajtam segíteni.

-Biztos?

-Igen.

Gondolkodtam ,de nem jutottam semmire. Csalódottan néztem Leóra,de ő csak mosolygót majd átült az ágyam szélére és közel húzódott hozzám.

-Ennyire nehéz?-kérdezte kisimítva az arcomból egy hajszálat. Bólintottam. -Eláruljam mi a megoldás? -Megint bólintottam. Még közelebb jött hozzám. Mélyen a szemembe nézett és én is az övébe. A tenyere közé vette az arcom. Nagyon közel voltunk egymáshoz. - A szerelem. -suttogta mély mégis kisfiús hangján. Majd a szánk összeért. Az ajkai lágyan érintették az enyémeket.Behunytam a szememet,de nem éreztem bűntudatot. Kellemes volt.

 

 

Mikor elváltunk egymástól Leó rám mosolygott és  én hagytam ,hogy a biztonságot nyújtó kéz az enyémre kulcsolódjon.....

 



Vihar

Elhúzódott tőlem és rászegeztem a tekintetem...

 

 

Az eső halkan kopogtatta a szobám üvegét, mintha csak bebocsátást várna.Erre ébredtem. Lassan felültem az ágyamban és csak hallgattam. Régen nem hallottam White felől. Nem tudtam mi lehet Princel és Benjit és Leót is lefoglalja az iskola . Chriss pedig ..... Amikor utoljára láttam aznap volt mikor ő és én ...mi... nem kellett volna. Akaratom ellenére úgy érzem elárultam Őt.

   Utána eleredt az eső így behúzódtunk egy kisebb kávéházba.Elég barátságos helynek látszott és a vendégek száma is elenyésző volt. Helyet foglaltunk egy szimpatikus asztal mellett,amelyen lila ibolya minta húzódott végig.  Rendeltünk egy-egy fekete teát. Nem néztünk egymásra ,mindketten az előttünk lévő teás csészét bámultuk ,mintha olyan különös lenne. Chriss egy idő után feladta és inkább az ablakon át bámult ki, de mikor felnéztem láttam ,hogy a szemei a semmibe révednek. Végül ő törte meg a csendet ,de továbbra is kifelé nézett:

- Sajnálom ,nem szabadott volna megtennem. Felejtsd el ami történt.-halk és fáradt volt a hangja.

Nem szóltam semmit ,csak alig láthatóan biccentettem.Kevergettem a már csak langyos italt, és csak gondolkoztam . Nem azon ami az előbb történt köztünk ,hanem az emlékeimen. Próbáltam felidézni a mosolyát a nézését a gesztusait,minden ami Ő volt. Egy óvatos mozdulattal kivettem a táskámból egy könyvet. Úgy gondoltam ma nálam kell lennie.Kinyitottam minden szó nélkül az egyik kedvenc oldalamon és Chriss felé nyújtottam aki szemben helyezkedett el velem. Először értetlenül nézett rám , de utána átvette és elolvasta. Tudtam milyen sorokat futnak át a szemei:

 

 

Mikor úgy érzed nincs veled....

Mikor a léte már nem felel ....

Mikor emléke halovány kép csupán....

Ő még akkor is figyel.....

 

Chriss szemöldöke elég magasra szaladt értetlenül nézett rám és tudtam miért.Ez a két kék értetlen szem pár annak szólt ,hogy ez ,hogy került hozzám.

 

 

 

Rövid ,és szörnyű rímelésű ,de tudtam ,hogy Ő írta ...

Emlékek és pillanatok

Az a nap egyikünk számára sem volt könnyű.

 

 

Chriss aznap korán benn volt a kórházba. Én akkor még aludtam ,de nem álmodtam semmit,nem tudom hogy ez jó-e vagy rosz.Mikor kinyitottam a szemem ,az ő kék szempárjával találkozott, a félhomályban csak úgy ragyogott ,bár valami szomorúságot is láttam benne.Nagyon közel volt hozzám csak 10 cm lehetet köztünk.

A kezeit a vállaim mellé rakta a térdei pedig a lábaim  mellett voltak.Megijedtem ,de a  szemei miatt egy hang sem jött ki a torkomon.

Ő csak elmosolyodott és mégközelebb húzodott. Gyorsan elforditottam a tekintetem.

Chriss pedig csak egy puszit nyomott az arcomra.

- Örülök ,hogy felébredtél.-mosolygott rám,én viszont lányos zavaromban elpirultam ahogy felidéztem a pár perce történt pillanatokat,ezt ő is észre vette. - Ó nem is tudtam ,hogy ilyen hatással vagyok rád.- mosolygott.

Ezután kiment a szobából és megvárta hogy felöltözzek,majd behívtam.Lassan ,komotosan besétált és végig mért, majd elismerően bólintott.Nem várta meg míg 9 óra lesz leszaladt az előírt reggelimért és fölhozta nekem.Hiába mondtam ,hogy nem vagyok éhes ,azt mondta ,hogy muszály ennem.2 falatnál több nem ment le a torkomon és tudom ,hogy valamilyen szinten Chriss tudta az okát. Reggeli után beleültetett a tolókocsiba.Elindultunk.Chriss egész út alatt szóval tartott így nem tudtam elszomorodni azoktól a gondolatoktól és emlékektől amik eszembe jutottak. A temető ismerős talán túl ismerős sorai között haladtunk.Már a bejáratnál elhallgattunk. Mikor oda értünk a sírhoz és végig olvastam a feliratot ,emléke száza rohamozott meg.Természetesen rögtön sírni kezdtem.Chriss leguggolt elém és letörölte őket.

-Shopie ,ne sírj ő se akarná. - a hangja remeget és tudtam ,hogy egyedül az én jelenlétem miatt tartja vissza az érzelmeit. Kitártam a karom és megöleltem.Éreztem ahogy rázkodik a válla és sír. Egyik kezemmel öleltem a másikkal pedig lassan nyugtatoan simogattam a fejét. Ahogy a szemem újra a sírra tévedt ,újra elérzékenyültem és újabb könycseppeket hullatam. Chriss elhúzodott és egyik kezével megfogta az én kezemet másikkal pedig végig simitotta az arcom majd a tenyerébe fogta  és közel hajolt hozzám. Az ajkaink összeértek.Megcsókolt. Akkor abban a percben nem jelentett semmit ,hogy ez az első. Csak hagytam hogy a fájdalom utat törjön magának. Könnycseppek hullottak az arcomra és keveredtek az enyéimmel. Elakartam húzodni ,de Chriss karja erősebben tartotta a derekam.Az ajkai is lágyan de mégis durván érintették az enyéimet.

 

 

  Ott álltunk a  temetőbe ,össze kulcsolt kezekkel és könnyeket hullajtva.....



Sziasztok! (Nem rész)

Mint azt látthatátok az utobbi 2 hétbe nem írtam ennek 2 oka is van. Az eggyik most egy kis írói szabadságot veszek ki. Nem tudom mikor hozom a következő részt. Úgy gondolom valamikor jövő hét vége felé vag utolsó nyári szüneti héten ha még ekkor se történne meg akkor szeptemberben.
A másidok ok fontolora vettem egy új blog megnyitását arra lennék kíváncsi nektek ,hogy tetszik az ötlet nem ígérek semmit ,de kíváncsi vagyok arra mit gondoltok erről.

White Caffe :)