Ellenségek

Annyira boldog voltam ,hogy Leóval újra jóban vagyunk...

 

Másnap a nővér nem kis meglepődésére nem egy hanem két tinédzsert talált. Nem sokára megjelent mögötte az ajtóban Benji és Prince és Chris is. A három fiú elképedve bámulhatott minket, mert arra ébredtem ,hogy a nővér épp azt magyarázza nekik ,hogy menjenek inkább a dolgukra. Először nem értettem mért nézik ennyire az ágyam majd magam mellé pillantottam és észrevettem az ébredező Leót. Lassan kinyitotta nagy kerek szemeit ,majd rám nézet és elmosolyodott,megcirogatta az arcom.

-Jó reggelt Tündérke!-majd szerintem észhez kapott.- Hogyaza ,elaludtam!Jobb lesz ha gyorsan elmegyek mielőtt..

-Khm.-Chris volt az ,gondolom felakarta hívni végre Leó figyelmét arra ,hogy nem vagyunk egyedül.-Gondolom azt akartad mondani ,hogy mielőtt valaki észre vesz. Nagyon úgy nézz ki ,hogy ez nem sikerült szóval megtudhatnánk mit keresel Sophie szobájába.

-Chris én meg magyarázom.-fordultam felé,de tudtam ,hogy nem fogja érdekelni az amit én mondok.

Az óta a nap óta mióta először találkoztak Leóval ellenségesen viselkedik  ,Prince és Benji azt mondták  ne aggódjak, kezdetben ők sem jöttek ki egymással most meg barátok ,azt kérték adjak  időt nekik. De semmi sem változott.

- Sophie te csak pihenj .-mondta Benji mosolyogva bár láttam rajta ,hogy őt is érdekli az a bizonyos magyarázat.

-Azt hiszem jobb lesz ha megyek,délután még találkozunk Tündérke.-állt fel Leó és egy puszit nyomot az arcomra.

Én nem láttam ,de Chris keze ökölbe szorult,és elindult Leó felé . Megragadta a fiú pólójának nyakát .

-Mi a fenét csinálsz? -dühös volt ,láttam rajta .

Megijedtem mikor láttam ,hogy a másik kezét ütéshez emeli.

- Chris! Ne!-kiáltottam rá. a karja megállt a levegőbe,és rám nézet.Valamit még mondott Leónak amit nem hallottam,majd elengedte és ki ment a szobából. Mindannyian utána néztünk.

-Azt hiszem jobb lesz ha egy ideig nem jössz ide a saját érdekedben.- mondta Benji

-Rendben.Értem.-Leó elindult az ajtó felé.

-Leó ne menj ,kérlek.-talán azért mondtam ezt mert ugyan olyan érzésem volt, mint pár napja akkor.

- Semmi baj Tündérke ,most egy darabig nem jövök ,de hidd el amint tudok itt leszek.-majd ő is elment.

 

Nem tudtam igazán felfogni mi történt ,csak némán bámultam az ajtót...

Segítség

Sophie ! 

Minden rendben !

Mosolyogj !

 

 

Ennyi állt a levélben ,amit másnap kaptam,semmi több. Nem tudtam mást tenni ,csak bízni.  Bízni abban ,hogy igaza van. Este mikor lefeküdtem nem írtam levelet.Egyszer csak az éjszaka közepén felébredtem ,majd nem sikítottam amik megláttam egy fekete alakot aki az ablakomon mászik be.

Nagyon megijedtem ,úgy éreztem legszívesebben elfutnék,de nem tudok nincs lábam ,hogy tegyem. A gondolat hatására könnyek gyűltek a szemembe. Az idegen érzékelhette ezt mert elindult felém. Majd kitapogatta a kezével az ágy szélét .Én csak lélegzet visszafojtva figyeltem. Majd leült és megszólalt:

- Tündérke ,megijedtél ? Csak én vagyok Le..-nem tudta befejezni már az első szó után tudtam ,hogy ő az. A karjaiba vettettem magam és sírni kezdtem. Szerintem két okból is nagyon megijedt ,mert hirtelen a sötétbe megöleltem ,és ,hogy sírtam.

- Ne sírj ! Ennyire megijesztettelek?- éreztem ahogy erősen magához ölel,az egyik kezével óvatosan kitapogatta a villany kapcsoló helyét és a kis komódi lámpám hirtelen kevés ,de elegendő fénnyel árasztotta el a szobát, amitől a falak is sárgának tűntek. Picit eltolt magától és a két kezébe fogta az arcom. Letörölte az ujjaival a könnyeimet. Most már tisztán láttuk egymás arcát ,láttam rajta ,hogy valami nagyon nyomasztja .

- Sophie én..én sajnálom nem szabadott volna el rohannom, megtudsz nekem bocsátani? - láttam hogy nagyon fél a válaszomtól ,de nem értettem miért, nem ő hibázott hanem ÉN.

- Leó,minden az én hibám ... bocsáss meg ,hogy megütöttetek én nem akartam, megbocsátasz nekem?

- Sophie.... -újra magához ölelt tudtam ,hogy Whitenak igaza van .Minden rendbe jött.

-Leó te nagyon fontos vagy számomra nagyon féltem attól ,hogy  örökre elveszítelek.

- Nekem is fontos vagy...-sokat beszélgettünk.- Muszáj mennem hajnali 3 van.-állt föl.

- Maradj itt kérlek.-fogtam meg a kezét.

-Jó ,de csak amíg elalszol.

 

Ezt mondta ,de mikor a nővér reggel hozta a reggelit ő még ott volt velem . Így kézen fogva aludtunk...



Bizalom

Minden perc egyre rosszabb lett ,egyre jobban féltem ,hogy elveszítettem...

 

-Sophie figyelsz?-Benjivel sétáltunk ,jobban mondva ő tolt engem.

-Mit mondtál,bocsi csak...-akárhogy próbáltam nem tudtam túltenni magam azon ,hogy megütöttem Leót.

-Azt kérdeztem ,hogy jobb lenne-e ha magadra hagynálak egy kicsit most?- hiába Benji gyerekkorom óta a barátom ,olvas a gondolataimban. Csak bólintottam. Megvártam míg ő elsétálés odagurultam a rózsabokorhoz.Óvatosan kivettem mögüle a könyvet és az ölembe tettem. A fedő lapja kicsit koszos volt úgyhogy finoman lesöpörtem azt a kevés piszkot. Kinyitottam, rögtön megtaláltam a levelet a 2.oldalon. A nevem gyönyörű fekete betűkkel volt rá írva,gyorsan feltéptem a borítékot és olvasni kezdtem a sorokat.

Szia Sophie!

 

Remélem most már bízol bennem. Finom volt a palacsinta? Hogy öszinte legyek elégé megleptél ezzel a kéréssel ,de szívesen teljesítettem.Ha szeretnél valamit ,vagy ha bármi baj van ( bár remélem nem lesz) esetleg csak beszélgetni szeretnél írj nyugodtan.

 

Ui:. Aranyos volt a mosolyod palacsintázás közben

White

 

Mikor visszaértem a szobámba azonnal írni kezdtem. A szavak csak úgy elözönlötték a papírt.

 

White ! Segíts! Könyörgök ,nem tudom mit tegyek ,én...............

Leó csak viccből csinálta ,de én mégis megütöttem ,annyira bánom. Tudod Leó egy nagyon nagyon jó ember és barát ő csak adott egy puszit az arcomra mert nem akartam több palacsintát adni neki,és annyira felbosszantót az a mosoly az arcán ,hogy gondolkodás nélkül megütöttem ,én ..én nem akartam .Segíts kérlek ,bocsánatot szeretnék kérni tőle ,de félek ,hogy soha többet nem jön be mosolyogva az ajtón és soha többet nem mondja nekem azt hogy Tündérke. Kérlek mond meg mit tegyek.

 

                                                                          Sophie

 

Úgy éreztem ő az a személy aki most egyedül segíteni tud....

Vita

Álmomba egy fehérrózsa kert mellett táncltam egy fiúval....

Másnap a reggel finom napsugarai ébresztettek. Lassan megrebbegtettem a pilláimat és kinyitottam a szemem. Egy percig azt hittem ,hogy csak álmodtam a tegnapit és azzal gyözködtem magam ,hogy csak szeretném hogy ilyen történjen velem. De mikor egy nővér megjelent a reggelimmel ,már tudtam ,hogy nem képzelegtem. Mosolyogva átnyútott egy tányért amin egy csomó vaniliás palacsinta volt a tálcán a tányér fölött egyszál fehér rózsa volt. Elmosolyodtam. Megvártam mig a nővér elment és elkezdtem falatonként enni a finomságot. Minden vaníliás falatnál mosolyra húzodott a szám. "Egyre kíváncsibbá tesz ez a híres White ,de annyira boldog vagyok ,hogy tényleg létezik. Mi is volt a levélbe? "-elővettem  az ágy alol a kisdobozt amiben a levél lapult. Átolvastam még egyszer majd elhatároztam ,hogy reggeli után lemegyek a könyvért. Gyorsan megettem a maradék palacsintát ,közben Leo nyitott be az ajtón:
-Szia tündérke! Hogy vagy?-mint mindig most is mosoly ült az arcán.
- Köszi jól, nézzd mit kaptam reggelire.-mutattam a tányérra amin még egy darab palacsinta volt.
- Jól nézz ki. kaphatok?- ült le az ágyam szélére.
- Igen.-felé nyújtottam a villát ,de megrázta a fejét és kitátotta a száját."Ez rávall " Mégis belementem a játékba.Levágtam egy kis darabot és megetettem.
- Ez finom ,kérek még.
-Nem. A többi az enyém.
- Na egy kicsit lécci.Ha nem kapok akkor megjárod.
- Mért mit csinálsz ha nem kapsz?
- Ezt.-hirtelen közelhajolt hozzám és adott egy puszit az arcomra. Hirtelen egy percre megállt a szívem a meglepetségtől.
- Én mondtam ,szóval kapok?- ahogy azt az elégedett mosolyt láttam az arcán elöntött a düh és mielőtt felfogtam volna mit teszek a kezem magától lendült. Egy csattano hang és egy piros tenyér alakú folt az arcán. Akkor látam elősszőr ,hogy nem mosolyog.Megijedtem.
-Leó én saj...-nem engedte befejezni felállt és kiment a szobából becsapva maga után az ajtót.
A szemembe könnyek gyűltek össze.- Sajnálom Leó sajnálom gyere vissza .-ezek a szavak hagyák el a szavamat sírás közben. Már egy ideje sírhattam mikor Benji bejött. Azonnal oda futott az ágyamhoz és nyugtatni kezdett ,habár nem tudta mért ,de nem is kérdezte ,neki természetes volt ,hogy vigasztal. Megölelt é nyugtató szavakat suttogot miközbe lágyan a hajamat simogatta.
Miután megnyugodtam megkértem hogy menjünk le egy kicsit az udvarra

Akkor abban a percben mikor megütöttem tudtam óriási hibát követek el........

Rózsa és levél

 Leó és a  többi fiú egy percre sem hagytak egyedül...

Egyik reggel mikor felkeltem a kopár kis komodomra pillantottam ,hogy megnézzem hány óra.Legnagyobb meglepetésemre egy fehér rózsa volt a vázámba.Elősszö arra gondoltam biztos az egyik nővér tette bele ,de aztán megláttam a kiskártyát amit a virág mellé mellékeltek. Óvatosan át emeltem a rózsa fején és kinyitottam.
Tudom kíváncsi vagy ,hogy ki vagyok ,de nem árulom el . Ha szomorú vagy írj nekem és rejtsd el a levelet abban a könyvben amit még attól a fiútól kaptál.Este mielőtt lefekszel ,a kertben lévő szökőkút lábánál  található fehér rózsa bokor tövébe rejtsd el.Másnap reggel pedig keresd meg benn lesz a válasz.       
Aláírás : White
Arra gondoltam valaki biztos ,viccel velem, de tetszett az ötlet ,hogy levelezzek egy idegennel pont ,mint abban a bizonyos könyvben.Az egyik nővért megkértem,hogy adjon  ceruzát és tollat és belekezdtem.
Kedves idegen!
Sejtelmem sincs ,hogy ki vagy ,de nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos fehér rózsát ,gondolat olvasó lehetsz ,hogy eltaláltad a kedvenc virágom. Ami azt illeti már is panasszal fordulok hozzád,egyenlőre csak egy kissebbel .Kíváncsi vagyok ,hogy  tényleg tudsz e rajtam segíteni. Arról lenne szó ,hogy vaniliás palacsintát szeretnék enni ,de mióta itt  vagyok édességnek nyomát sem láttam. Ha holnap azt kapnék akkor tudnék bizni venned,vedd úgy ,hogy ez egy teszt.
Aláírás:Sophie
 Beraktam a levelett egy boritékba azt pedig a könyvbe.6 óra körül megkértem Princet ,hogy segitsen lemennem a kertbe.Elősször meglepödött majd örült ,hogy ki akarok mozdulni.Miután szereztünk egy toló kocsit beleültem és a pokroc alá dugtam a könyvet. Mikor leértünk megkértem hogy hagyjon egyedül nagy nehezen rá vettem oda gurultam a  megbeszélt részhez és eldugtam a könyvet.

Este alig vártam ,hogy reggel legyen és megtudjam válaszolt e az idegen....

Kórház

   Igaz ,hogy abba az időben sokminden változott körülöttem ,de 3 barátom is volt akikre támaszkodhattam és számmithattam..

A balesett után a kórházba kellett maradnom rehabitáción. El sem tudom mondani mennyire elleneztem a dolgot. Végül a fiúk rávettek ,hogy bent maradjak. Tudtam ,hogy velem maradnak és ez megnyugtatott ,de ugyanakkor azt is tudtam ,hogy nem lehetnek velem 24 órába és ez elkeseritett. Voltak napok amik szörnyen lassan teltek, a "szobámból " néztem azt amit a tölem pár méterre lévő ablakon át láttam. Nem volt olyan meszze az ablak ,de arra elég volt ,hogy újra eszembe jusson ,hogy többet soha sem fogok ott állni a saját két lábamon és mondjuk kihajolva integetni.Akkor sokszor előfordult ,hogy láttam álmomba,sőt néha még beszéltem is vele.
Pár hete lehettem a kórházba amikor egyszer egy idegen fiú jött be a "szobámba " leült az ágyam melletti székre és mosolygott. Egyidősek lehettünk,barnás haja rövidre volt vágva és a gesztenyebarna szemei vidáman csillogtak.:
-Szia, tudom nem ismersz ,de szerintem nincs más dolgod vagy tévedek?
-Nem,nem tévedsz.Sophie vagyok.
- Szóval Sophie ,olyan vagy mint egy tündérke szóval mostantól így foglak hívni.-na ez picit meglepett ,de tetszett is.
-Még sosem volt becenevem.- jelentettem ki ,bár én se tudom miért.
- Most már van.- ezen el mosolyodtam , amióta a kórházban voltam sosem nevettem vagy mosolyogtam. - Ez egy mosoly volt ugye jól láttam?!- ő is mosolygott.-Örülök,tudom milyen szörnyű itt én is átéltem.
- Hogy?- tudtam,hogy nem tapitatos megkérdezni ,de a kíváncsi természetemnek sosem tudtam parancsolni.
- 5 éve rákot diagnoztizáltak nálam. - komoly lett az arca. - Akkor úgy éreztem összeomlik a világ körülöttem ,de  utób rájöttem ,hogy csak akkor kezdödőtt az életem.
- Ezt most nem értem.- rám mosolygott majd folytatta.
- Akkor úgy kezdtem el élni ,mintha minden  nap az utolsó lenne.Jobban megbecsültem a dolgokat és észrevettem olyan apró dolgokat amik mellett mások csak elsétáltak. Fél éve pedig az orvos azt mondta ,hogy meggyógyultam.hallottam mi történt veled ,de hidd el a világ áll és megy tovább ,annyi dolog van még amit nem láttál nem ettél ,úgyhogy ne ad fel.- mosolygott ennyit csinált ,de az nekem akkor a reményt jelentette.
Az orvosom nyitott be a helyiségbe:
 -Leó ne fáraszd le teljesen szegény lányt.
- Leó?- érdekes arcot vághattam ekkor a fiú rájött ,hogy  még be sem mutatkozott, kihúzta magát és hivatalos arckifejezéssel megfogta a kezem és lehelt rá egy kézcsókot:
- Elnézést hölgyem , kérem nézze el feledékenységem,Leó vagyok örvendek a találkozásnak.
- Sophie,szintúgy úram. -kezet ráztunk ,de mindketten elnevettük magunkat ezen a hivatalosságon.


                                    Leó nélkül most nem lennék az aki most vagyok......

Fordulat

 A temető  után Chrissel sokáig beszélgettünk ,ő volt akkor az én őrangyalom ,bár tudtam ,hogy Ő is vigyáz rám...

 

 

Két héttel azután ,hogy Chris és én megismerkedtünk ,történt valami ami sok mindent megváltoztatott.Csak egy éles villanásra emlékszem és márcsak egy idegen fiú arcára. Ezután elájultam ,másnap talán délután volt mikor felébredtem. Fehérre mázolt falak vettek körül és az ágy lábánál  két fiú. Akkor láttam Őt,biztosan Ő volt az ,de ő már meghalt. Riadtan ültem fel, beszélni akartam vele elmondani mennyire szeretem,de mire a szemeim teljesen nyitottak lettek márcsak egy fiú volt ,Ő eltünt.Az idegen fiú megérezhette ,hogy megmozdultam mert arcát amin szemei zárva voltak felém emelte így bele tudtam nézni zöldes sárga szemeibe.

-Annyira sajnálom!-fakadt ki.-n nem vettelek észre és...sajnálom.-az arcán láttam ,az aggodalmat ,ez megijesztetett.

-Mi..mi történt? -olyan furcsa volt a hangom, észre vettem ,hogy remegek.

-Sajnálom.-mást nem mondott-Ígérem ,hogy melleted maradok.Akkor még nem értettem mi történt , később egy orvos közölte velem ,hogy a balesetben annyira összetört a lábamba a csont ,hogy kénytelenek voltak eltávolitani, mind két lábam. Hisztérikusan sírtam ,nem értettem miért történt velem mindez. A fiú aki elütőtt a motorjával mind végig velem maradt szó nélkül türte ,hogy elmondjam mindennek, és miután Benji és Chriss is tudomást szereztek a dologról Prince halálát kívánták ,de ő csak türte és válalta a következményeket.Egyre több időt voltunk együtt sosem hagyott magamra, este addig volt velem amig el nem aludtam, reggel pedig mikor felkeltem már ott volt.Kezdtem megkedvelni ahogy egyre többet beszélgettünk,bár igen szótlan volt ,de ha szükségem volt bármire ,anélkül ,hogy szóltam volna tudta és sokszor meglepett ajándékokkal.

 

 

 Valamit elveszítettem ,de úgyanakkor nyertem egy barátot